Belföld

Kármentő alap: közösségi célokra fordítják a pénzt

Az alapban eddig 1,7 milliárd forint gyűlt össze.

Lasztovicza Jenő, a kármentő bizottság elnöke elmondta, a pénz felhasználásának módjáról a kármentő bizottság döntött az Orbán Viktor miniszterelnök részvételével tartott legutóbbi ülésén. Tájékoztatása szerint az ajkai térségben történt vörösiszap-katasztrófa után létrehozott Magyar Kármentő Alapba eddig 1,769 milliárd forint pénzadomány érkezett.

Az elnök – aki a megyei védelmi bizottság elnöke is – elmondta: terveik szerint az összegyűlt pénzből a vörösiszap sújtotta településeken olyan közösségi intézményeket szeretnének létrehozni, amelyek a térség jövőjét a következő 15-20 évben meghatározzák. A forrásokat európai uniós pályázatokkal, illetve az Új Széchenyi Tervben megjelenő lehetőségekkel hangolják össze.

Devecserben a katasztrófát bemutató múzeumot szeretnének kialakítani, és létrehoznának egy roma kulturális és oktatási központot is. Az érintett települések polgármestereitől további javaslatokat várnak.

Az elnök közölte azt is, hogy a lakosság ingóságaiban keletkezett károk megtérítését – amely az összesítések szerint csaknem egymilliárd forintot tesz ki – a kormány magára vállalta. Hozzátette: a segélyszervezetek már elkezdték a károsultak ingóságainak pótlását, erről pontos nyilvántartás készül, és az ingóságokról bejelentett kárösszegből a kapott adomány értékét levonják.

Hangsúlyozta, hogy az alap honlapján az adományozók nyomon követhetik a pénzek felhasználását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik