Belföld

A “cigánybűnözés” ellen demonstrált a Jobbik

Vona Gábor a Borsod megyei Lakon elmondott beszédében a kormányt is bírálta.

A település sötét utcáin rengeteg ember fáklyákkal, árpádsávos lobogókkal, jobbikos és nemzetiszínű zászlókkal, illetve különböző transzparensekkel vonult végig. Vona Gábor, a Jobbik elnöke annak a véleményének adott hangot, hogy az országgyűlési választás előtti ígéretekből szinte semmi sem teljesült. Feltette a kérdést: “nőtt-e a közbiztonság?” és a tömeg nemmel válaszolt a szavaira.

Úgy fogalmazott, hogy a legfontosabb intézkedés a magyar gárda feloszlatása volt, miközben létrehozták a Terrorelhárítási Központot, a tömeg pfujolással reagált az elhangzottakra. A pártelnök utalt arra is, hogy a rendezvény előtt “Kiss Róbert gárdakapitányt” előállították a rendőrök, ugyanis ruházatán a feloszlatott magyar gárda egyik szimbólumát viselte. Vona Gábor ennek kapcsán azt mondta, ha kell ő is megjelenik ebben az öltözetben, vigyék el őt is.

A mintegy félezres kistelepülésen a politikus a cigányság helyzetéről is beszélt, kitért arra, hogy szakemberek véleménye szerint is, munkával és oktatással lehet felzárkóztatni a cigányságot, de mint mondta, “ők épp erre nem hajlandóak”.

A rendezvényen egyebek mellett felszólalt Szegedi Márton, a Jobbik miskolci frakcióvezetője, aki az elmúlt időszak súlyos bűncselekményeiről tett említést, illetve Egyed Zsolt jobbikos országgyűlési képviselő és Molnár Oszkár, Edelény független polgármestere is.

A demonstráció a kezdeti incidenst leszámítva, rendbontás nélkül véget ért, jelentős rendőri biztosítás mellett. A faluban a beszédek elhangzása után a tömeg végigvonult az utcán, ahhoz a házhoz, ahol nemrégiben bűncselekmény áldozata lett egy idős asszony.

A tüntetésre nem csak környékbeliek és helyiek érkeztek, hanem Karcagról, Encsről, Miskolcról és többek között Ongáról is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik