A megkérdezettek többsége (57 százalék) szerint Magyarországon biztosított a sajtószabadság a médiatörvény hatályba lépése után is, ugyanakkor a törvény megítélése megosztja a válaszadókat – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Heti Válasz számára készült országos közvélemény-kutatásából.
A válaszadók 30 százaléka „inkább jónak”, 39 százaléka „inkább rossznak” gondolja az új szabályozást, harmadik harmaduk (31 százalék) pedig nem tudott választ adni a kérdésre. A véleményüket vélhetően a kiélezett vita befolyásolta, mert a törvény fontos tartalmi elemeit túlnyomó többségük támogatja – áll a felmérésben.
A kiegyensúlyozott tájékoztatás és az emberi méltóság tiszteletben tartásának követelményével 91, illetve 90 százalékuk ért egyet, a korhatárjelölések szigorításával és a hangos reklámok tiltásával kapcsolatban 85, illetve 93 százalékuk azonosult a törvénnyel.
Egyedül a szinkronizált filmek feliratossal való felváltását utasítják el a magyarok: csak 36 százaléknak tetszik a médiatörvényben lévő közvetett nyelvtanítás ötlete.
