Belföld

Pokorni: teret nyert az iskolai elkülönítés

A politikus szerint az iskolai integráció ügye ma rosszabbul áll, mint tíz éve.

Az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának fideszes elnöke erről Budapesten, a Mit mondanak a tények? – Az új közoktatási törvény küszöbén című szakmai műhelysorozat első konferenciáján beszélt. Az Együttnevelés és külön oktatás című tanácskozáson Pokorni Zoltán rámutatott arra: Magyarországon teret nyert, sőt ma már többségi vélemény az oktatási elkülönítés, és néhány éve ez a vélemény harsánnyá is vált.

Magyarországon nem pusztán romakérdésként, hanem társadalmi integrációként fogja fel a kormány a közoktatás integrációját – mondta, hozzátéve, az elmúlt években azonban a kormányzatok hibát követtek el, amikor “pályakezdő, felkészületlen pedagógusok jelentek meg ezekben a speciális programokban”. Arról is beszélt, hogy ezt a munkát a pedagógusoknak mindössze néhány százalékos bértöbblettel honorálták.

Kitért arra, hogy Magyarország hibázott, amikor korábban külön-külön hirdette meg a telepfelszámolási és a munkahelyteremtő programot, mert ezek – mint mondta – nem álltak össze egységes egésszé.

A fideszes szakpolitikus szerint “a középosztály kockázatként fogja fel”, hogy gyermekeit a hátrányos helyzetű diákokkal együtt járassa iskolába, ezért “az integrációból kimenekíti” gyermekét. Ez a kistelepülési iskolák gettósodásával jár, amely folyamatnak “a végén vagyunk” – jegyezte meg.

Mint mondta, Magyarország oktatási teljesítményének relatív romlását az határozza meg, hogy “a legkiválóbbakat nem tudjuk teljesítményük maximumára juttatni”.

Pokorni Zoltán meglátása szerint a társadalmi felzárkóztatás eredményességéért az óvodáztatásra kell koncentrálni, és ezt a leghátrányosabb térségekben fel kell karolni.

A politikus indokoltnak mondta a központi költségvetés nagyobb szerepvállalását a közoktatásban, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ha “ezt összekötik a bürokrácia növelésével”, akkor a mostaninál jóval centralizáltabb oktatási rendszer jön létre. Magyarországnak két-három éve van a nagy költségű rendszereinek – többi között az oktatásnak – átalakítására – jegyezte meg.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közoktatási elnöki bizottsága és a Tárki-Tudok szervezésében lezajlott tanácskozáson Pálinkás József, az MTA elnöke nyitó előadásában kiemelte: a közoktatási törvény megalkotásakor adatokon alapuló, tudományos állításokra, tényekre van szükség, olyanokra, amelyek pontosan tükrözik azt a helyzetet, amelynek javítására a törvény létrejön. Adatokból, tényekből kiindulva kell megfogalmazni azokat az állításokat, amelyek az új közoktatási törvény legfontosabb tételei lehetnek – hangsúlyozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik