Szerdán napközben a Dunától keletre marad a túlnyomóan borult idő, másutt a változó felhőzet mellett néhány órára kisüt a nap. Északon, északkeleten sokfelé, másutt elszórtan várható havazás, hózápor. Főleg a Hajdúságban, a Nyírségben és Szabolcsban kezdetben intenzív havazás is előfordulhat. Estétől az Alföld egyre kisebb részén valószínű csapadék, hajnalra a Dunántúlon helyenként sűrű köd képződhet.
Csütörtökön szinte mindenütt számíthatunk több-kevesebb napsütésre, számottevő csapadék nem várható. Általában gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás, majd az Alföldön megélénkül az északi, északkeleti szél.
Hajdú-Bihar megyében több autó az árokba csúszott, köztük egy mentőautó is, többen megsérültek. A Hajdúszoboszló és Nádudvar közötti útszakaszon, a Keleti-főcsatorna előtt 3 kilométerre egy személygépkocsi árokba csúszott, a balesetben ketten megsérültek. A helyszínre tartó mentőautó nem messze onnan ugyancsak árokba csúszott. A mentőápoló és a gépkocsivezető könnyebben megsérült, őket egy másik mentőautóval a debreceni Kenézy Kórházba szállították. A személygépkocsi utasai nem sérültek meg, csak eláztak a vizes árokban – tudta meg az MTI a mentőszolgálat ügyeletesétől.
(fotó: MTI/Komka Péter)
Árokba csúszott egy teherautó is a 4-es főúton, Kaba közelében. A 47-es főúton, Derecske belterületén pedig három jármű – köztük egy mentőautó – karambolozott. Az egyik személykocsiban ketten súlyosan megsérültek, a mentőben egy ember könnyebb sérülést szenvedett, mindhárom sérültet a debreceni kórház baleseti sebészetére szállították – közölték az ügyeletesek az MTI-vel.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megsében minden út járható, a havazás nem okoz fennakadást. Az elsőrendű utak takarítását már hajnalban elkezdték, a folyamatosan hulló hó miatt azonban latyakosak, sónedvesek lehetnek a főutak. A munkagépek jelenleg az alsóbbrendű utakat mentesítik. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletére eddig nem érkezett bejelentés nagyobb, személyi sérüléssel járó balesetről, a tűzoltók elsősorban árokba csúszott autók kimentésében segédkeztek.
