A politológus szerint, ha a politikai racionalitás első látásra amellett is szól, hogy a kormány élvezze és használja ki a háromévnyi választásmentes időszakot, léteznek érvek más forgatókönyvek mellett is. Legalább három okból: a kormányfő politikusi habitusa, a Fidesz képének építése és a politikai versenyelőny megtartása miatt – olvasható a blogjában.
De vajon a mostani helyzetben mi számíthat meglepő, váratlan húzásnak? – teszi fel a kérdést. Török szerint jelenleg csak két verzió képzelhető el: előrehozott választás és/vagy megkomponált helycsere. Elméletileg mindkettő választható lehetőség a Fidesz számára, olyan, amelyre feltehetőleg a riválisok egyáltalán nincsenek felkészülve – tette hozzá.
Török szerint az új alkotmány elfogadását követően a kormány bármikor dönthet úgy, hogy most, amikor a támogatása még kifejezetten magas, s amikor az ellenfelei még levegőt is alig kapnak, újabb négy évet kér a választóktól. Mint ahogy a kormányfő is húzhat egy váratlant: az államfő valamilyen indokkal megoldható korai lemondása után átülhet az államfői székbe.
Még az is meglehet, hogy a Fideszen belüli érezhetően erősödő hatalmi harc éppen erről szól; arról, hogy egy ilyen helyzetben kinek lenne esélye a pártot és a kormányt uraló államfő bizalmából a miniszterelnöki posztra – zárja blogbejegyzését.
