Belföld

Pert bukott az UD Zrt.

Jogerősen felmentette Debreczeni József közírót a rágalmazás vádja aló az UD Zrt.-üggyel összefüggésben a Fővárosi Ítélőtábla.

Tóth József, az UD Zrt. vezetője magánvádlóként indított büntetőpert Debreczeni ellen A diktatúra árnyékában című, Népszabadságban 2008 szeptemberében az UD Zrt.-ügy kipattanásakor megjelent cikke miatt, mert abban a közíró többi között arról írt, hogy a biztonsági cég titkos hálózatot hozott létre törvénytelen információszerzés céljából.

A II-III. Kerületi Bíróság első fokon Debreczeni bűnösségét mondta ki rágalmazás miatt és 100 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta, indoklása szerint a vádlott nem bizonyította vitatott állításai valóságtartalmát. A Fővárosi Bíróság másodfokon a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva felmentette Debreczenit, ezt a döntést hagyta helyben és emelte jogerőre csütörtökön kihirdetett harmadfokú határozatában a tábla.

A szóbeli indoklás szerint a tábla jelen ügyben eljáró tanácsa saját – alkotmánybírósági határozatok, illetve strasbourgi emberi jogi bírósági esetjog alapján kialakított – ítélkezési gyakorlatának megfelelően helyezkedett arra az álláspontra, hogy a közíró nem követett el bűncselekményt vitatott írásával.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik