Varga László, a párt országgyűlési képviselője beszélt erről. Arra reagált, hogy Szalay Ferenc, a Fidesz képviselője, az Országgyűlés sport- és turizmus bizottságának alelnöke azt mondta: a magyar sportegyesületek és a versenyzők sem számolhatnak az idén reálisan az adókedvezményekből beérkező többletforrásokkal.
Az MSZP szerint erősen kétséges, hogy az állam pótolni tudja majd a versenyszférából érkező, adókedvezményre építő befektetések, támogatások elmaradását.
Varga hangsúlyozta: a debreceni stadion építésére megítéltek 12,5 milliárd forintot, másoknak viszont ennek a töredéke sem jutott. „…azt mondták a Fidesznél, hogy ne aggódjanak, mert ott van még számukra az adókedvezményekből fakadó támogatások lehetősége” – közölte, majd hozzátette: most kiderül, hogy a Fidesz „ismét hazudott”.
Az MSZP a törvény alapos átgondolását és átalakítását javasolja, mert a jogszabály a párt szerint jelenlegi formájában ellehetetlenítené a legnépszerűbb csapatsportágak zömét.
