A közúti ellenőrzést végző rendőrök ebben az évben négyszáz újonnan beszerzett elektromos, alkoholszintet mérő berendezést kapnak munkájukhoz. A kerékpárral közlekedők esetében főként a világító és fényvisszaverő eszközök, a láthatósági mellények meglétét vizsgálják – közölte Óberling József rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
A kerékpárosok is számíthatnak alkoholszondás ellenőrzésekre, miután az ittas vezetés a kerékpárosok által okozott sérüléses közúti balesetek legalább 25 százalékában kimutatható. Közlése szerint a közeljövőben kétszáz új sebességmérőt is rendszerbe állítanak, így összesen négyszáz sebességmérő pásztázza majd az utakat. A lakott területekre bevezető főútvonalakon fix és mobil sebességmérőket is használnak majd.
A sebességkorlátozó előírások betartatásában a lebukás veszélye a legnagyobb visszatartó erő, ezért a bírság 300 ezer forintos maximális összegét nem tervezik emelni.
A tehergépjárművekre vonatkozóan január 1-től megváltozott a KRESZ szabálya. Eszerint a 7,5 tonna összsúlyt meghaladó tehergépkocsival tilos előzni 6 és 22 óra között az azonos irányú forgalom számára csak két forgalmi sávos autópályán és autóúton. Ezen időszakban és az említett úttípuson e teherjárműveknek legalább 70 méteres követési távolságot kell tartaniuk. A szabályt megszegőknek január utolsó hetétől kell büntetést fizetniük, addig csak figyelmeztetik őket az új rendelkezésre.
Tavaly 734-en haltak meg közlekedési balesetben, 88-cal kevesebben, mint 2009-ben. Az elmúlt három évben a balesetek száma csökkent, és szeretnék, ha ez a tendencia folytatódna. Tíz év alatt összesen 41 százalékkal (1239-ről 734-re) csökkent a közúti balesetben elhunytak száma. 1990-ben jóval többen, 2432-en haltak meg közlekedési balesetben, utoljára pedig 1961-ben volt olyan kevés halálos baleset, mint tavaly. Az ittas baleseteknek az összes közlekedési baleseten belüli aránya is kedvezően alakult tavaly a megelőző évhez képest: 12,73 százalékról 11,05 százalékra csökkent.
