Megszűnt tavaly a Költségvetési Tanács, s nem elérhető immár – legalábbis a cikk írásakor – elemzésekben, tanulmányokban gazdag honlapjának tartalma sem. A jelenség annál is különösebb, mivel nem egy „404-es” – az oldal nem található – hibaüzenet találunk a http://www.mkkt.hu -t a böngészőnkbe írva, hanem egy fehér oldallal szembesülünk.
Ami azt a benyomást kelti – talán tévesen – mintha szándékosan tették volna elérhetetlenné az elemzésekben, műhelytanulmányokban gazdag tartalmat.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot (amelyen belül működik jelenleg a kommunikációért felelős államtitkárság) megkérdeztük, csak átmenetileg nem érhető el tartalom, vagy véglegesen. Válaszukat még várjuk.
Frissítés: Az a választ kaptuk, hogy „a Költségvetési Tanács honlapjával kapcsolatos kérdéseire, a Költségvetési Tanács tagjai tudnak Önnek tájékoztatást adni.”
Az új típusú Költségvetési Tanács 3 tagú lesz, a jegybank és a számvevőszék elnökéből, és a köztársasági elnök által kinevezett emberből fog állni. Remélhetőleg tehát választ kapunk majd a jegybank és a számvevőszék első emberétől, elérhetők lesznek-e a tanács korábbi elemzései. Ha a válasz egybehangzó lesz, mindegy is, mit mondana Schmitt még ki nem nevezett embere.
