Kovács László hangsúlyozta: az Európai Bizottság a budapesti soros EU-elnökség után kötelezettségszegési eljárást indíthat Magyarországgal szemben. Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy erre a demokratikus normák sorozatos megszegése miatt, például a visszamenőleges hatályú törvénykezés tilalmának megsértése, illetve a közszférán belüli, indoklás nélküli elbocsátás lehetőségének bevezetése, valamint a jegybank függetlenségének figyelmen kívül hagyása miatt kerülhet sor.
Az MSZP azt javasolja a kormánytöbbségnek, hogy halassza el az új alkotmány jövő tavaszra tervezett elfogadását, mivel az a szocialisták szerint még a médiatörvény fogadtatásánál is nagyobb vitákat válthat ki az európai közösségben – emelte ki a volt brüsszeli biztos.
szijjártó péter, a kormányfő szóvivője:
Kovács László és az MSZP számára megemészthetetlen újdonságot jelent, hogy egy demokratikus választáson megválasztott kormánynak a népakaratot kell teljesítenie. Márpedig a magyar emberek egyértelműen kifejezték akaratukat a parlamenti és az önkormányzati választáson: semmi nem mehet úgy tovább, mint ahogy ment a szocialista kormányzás alatt.
Ennek megfelelően tavaszig – széles nemzeti konzultáció után – megalkotjuk Magyarország végleges alkotmányát, egy európai jogszabállyal működőképessé és átláthatóvá tesszük a médiarendszert, valamint uniós elnökségünk során helyreállítjuk hazánk nemzetközi tekintélyét, melyet az elmúlt nyolc év szocialista kormányai szisztematikusan leromboltak. Csakis egy erős Magyarország lehet az erős Európa növekedésének egyik motorja.
