A jövő hétfőn megnyíló kormányablakok a kormányhivatalok általános ügyfélszolgálati helyszínei lesznek a megyeszékhelyeken és a megyei jogú városokban. Itt lehet például ügyfélkaput nyitni, vállalkozásokkal kapcsolatos ügyeket intézni, családi pótlékot, gyest, anyasági támogatást igényelni, és általános tájékoztatást kérni. Hétfőtől péntekig reggel nyolctól este nyolc óráig lesznek nyitva. Az integrált ügyfélszolgálati irodák – átmenetileg – meglévő ügyfélszolgálatokon nyílnak meg, így például nyugdíjfolyósító vagy társadalombiztosítási igazgatóság már meglévő ügyfélszolgálati helyszínein.
A kormányablak a „csírája” annak az egyablakos ügyintézésnek, amelyet 2013 végére szeretnének bevezetni. Ekkorra – az elképzelések szerint – az állammal kapcsolatos összes hatósági ügyet itt lehetne intézni – jelentette be Szabó Erika, területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár.
Nem ismertek a „személyi következmények”
A kormányablakok indulásához 550 millió forintra volt szükség. A tervek szerint 2013. január 1-jétől már nemcsak a megyeszékhelyeken és a megyei jogú városokban, hanem járási székhelyeken is lesznek kormányablakok. Az államtitkár szólt arról is, hogy a kormányablakok munkatársai számára – akik két műszakos munkarendben egyenruhában fognak dolgozni – biztosítják az alapilletmény 20 százalékát mint ügyfélszolgálati pótlékot. A 300 ügyintéző közül 226-an most kerülnek be a közigazgatásba.
Arra a kérdésre, hogy az államigazgatási szervek összevonása járhat-e elbocsátásokkal a későbbiekben, Szabó Erika a rendezvény végén úgy válaszolt: céljuk, hogy felülvizsgálják azokat a feladat- és hatásköröket, amelyek a mostani, széttagolt területi közigazgatási rendszerben párhuzamosságokat okoznak. Arra, hogy ez milyen személyi következményekkel jár majd a későbbiekben, egyelőre nem tudott választ adni.
MTI/Koszticsák Szilárd
Az érintett hivatalok
Az Országgyűlés november 16-án fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely szerint 2011. január 1-jétől a fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok jogutódaiként létrejönnek a kormányhivatalok, ahová integrálódik a területi államigazgatási szervek egy része.
A Magyar Közlöny szeptember 14-i számában jelent meg az a kormányhatározat, amely felsorolja az érintett hivatalokat. Eszerint a szervezeti integrációban részt vesznek a területi igazságügyi hivatalok, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatalok, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kirendeltségei, a földhivatalok, a regionális egészségbiztosítási pénztárak, a regionális nyugdíjbiztosítási igazgatóságok, a regionális munkaügyi központok, a regionális munkaügyi felügyelőségek, a regionális munkavédelmi felügyelőségek, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság regionális felügyelőségei, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal regionális irodái, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat regionális intézetei, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságai, a Nemzeti Közlekedési Hatóság regionális igazgatóságai, valamint az Oktatási Hivatal regionális igazgatóságai. (Később a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkársága közölte: az eredetileg szervezetileg bevonandó Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal területi szervei kimaradnak a teljes integrációból, és csak a koordinációs-működési integráció körébe kerülnek bele.)
