Belföld

Ügyfélbarát lesz a GVH

Juhász Miklós, a versenyhatóság új elnöke erősítené a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ügyfélbarát, szolgáltató jellegét, és ennek szerinte tartalmi és formai (technikai) elemei is vannak.

Az elnök a tartalmi
elemek közé sorolta az előzetes konzultáció lehetőségének a biztosítását. Erre
elsősorban az ügyfelek kezdeményezésére indult fúziós ügyekben kerülhet sor.
Véleménye szerint a társaságok többsége abban érdekelt, hogy jogkövető
magatartást tanúsítson, megfeleljen a versenyjogi szabályoknak. Ennek
megfelelően törekedni kell arra, hogy a GVH az érintett cégek számára
megfogalmazza, milyen elvárásoknak kell megfelelniük. Nem lehet az a cél, hogy
minél magasabb összegű bírság kiszabására kerüljön sor, sokkal nagyobb a
társadalmi hasznossága, ha a jogsértésre eleve nem kerül sor. Nyilvánvaló
azonban, hogy a jogsértések ellen – különösen a kartellek esetében – a
korábbiakhoz hasonló szigorúsággal kell fellépni.

Az ügyfélbarát, szolgáltató jelleg erősítésének formai, technikai eleme is
vannak. Első helyen említette az elnök az elektronikus ügyintézés
megteremtését, amely már jól működik például a cégbíróságokon. Ez megkönnyítené
az iratbetekintést, és arra is lehetőséget biztosítana, hogy az illetéket,
díjakat egyszerűsített módon fizessék be az ügyfelek. Az érintett cég
képviselője bejelentkezhetne a versenyhatóság elektronikus rendszerébe, és az
ügyben keletkezett, őt érintő iratokat megtekinthetné. Jelenleg az ügyfélkapun
szerepel ugyan a GVH linkje, de átlépve oda, nincs elektronikus folytatás.

Miután a versenytörvény keret jellegű, gyakran a konkrét ügyekben hozott
határozatok rajzolják ki a jogszabályok tartalmát. A hivatal honlapján
megtekinthetők a versenytanácsi határozatok, bírósági ítéletek, közlemények, de
azokban nem lehet szavakra keresni. Ezért tovább kell fejleszteni a honlapot
is.

Arra a kérdésre, hogy ez mikorra valósulhat meg, Juhász Miklós elmondta,
hogy a GVH-t is érintették a megszorítások. A jövő évi költségvetésben az
állami támogatás mintegy 10 százalékkal csökkent, így jelenleg nincs forrás a
tervezett beruházásokra. El lehet viszont kezdeni a fejlesztések előkészítését,
ennek során meghatározni a szükséges eszközöket, programokat, esetleg a
szállítóktól is kérhetők ajánlatok – mondta az elnök.

Fontos szerepet játszik a Gazdasági Versenyhivatal életében a Versenykultúra
Központ (GVH-VKK). A kiszabott és befolyt bírság kétévi átlagának 25 százaléka
fordítható a versenykultúra fejlesztésére. Többek között konferenciák,
pályázatok, kiadványok, média megjelenések szolgálják a versenykultúra
fejlesztésén keresztül a megelőzést. A GVH-VKK keretében – az OECD-vel kötött
megállapodás alapján – működik a Regionális Oktatási Központ, amelynek célja a
szovjet utódállamok és a balkáni országok versenykultúrájának a fejlesztése.

Egy, a GVH által megrendelt felmérés szerint a magyar lakosság 71 százaléka
nem tájékozott a versenyszabályozással kapcsolatban, és e körben mindössze 2
százalékuk mondható jól tájékozottnak. Ez az oka annak, hogy a GVH-hoz érkező
panaszok és bejelentések kilenctizede nem alkalmas arra, hogy azok alapján
eljárás induljon. A panaszok és bejelentések elintézése azonban jelentős
kapacitást köt le. Ezért is nagyon fontos a versenykultúra fejlesztése, mert
azáltal lehet tudatosítani az állampolgárokban, hogy a GVH nem általános
panasz-fórum. Ennek érdekében kezdeményezték a versenytörvény módosítását –
tájékoztatott az elnök.

A hivatal feladatát jelenleg közel kilencven munkatárs látja el. Miután a
tagállami versenyjog szorosan kötődik az unióshoz, az itteni gárda mind
felkészültségben, mind pedig nyelvtudásban megállná a helyét bármelyik másik EU
országban is – mutatott rá Juhász Miklós. A létszámot bővíteni kellene, de az
említett anyagi keret erre kevés lehetőséget ad. A versenytanács két új taggal
ugyan hat főre bővült, de 2011-ben szükséges lehet egy vagy két új tag
kinevezése.

A GVH autonóm közjogi szervezet, de mint ilyen, nem szerepel a jelenlegi
Alkotmányban. Az elnök szeretné elérni azt, hogy alkotmányos szervként
nevesítse a hivatalt az új alaptörvény. Az autonómiát magára nézve is betartja
– utalt elődje búcsúbeszédére, amelyben úgy vélte, hogy elég egyszer engedni a
lobbizásnak és politikai nyomásnak, és akkor megszűnik a csak a jogszabályoknak
való megfelelés – mondta Juhász Miklós.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik