Belföld

Schmidt: nem tudjuk a manipulatív aljasságot bemutatni

Érthetetlennek és értelmezhetetlennek nevezik a történészek az állambiztonsági iratokról szóló kormányzati tervet - írja a Népszabadság.

A javaslat szerint bárki hazaviheti a róla szóló dokumentumokat és szabadon rendelkezhet velük. Ennek kapcsán, Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója elmondta: nem gondolták végig a javaslatot és nem egyeztettek hozzáértő emberekkel.

Hozzátette azt is, hogy azzal egyetért, hogy az állambiztonsági iratok másolatát az érintettek megkaphassák, de az eredeti dokumentumokat kiadni óriási felelőtlenség lenne.

Véleménye szerint nem ismerhetnénk meg a saját történelmünket, és nem fogjuk tudni ennek a manipulatív rendszernek az aljasságát bemutatni, ha a papírok elvesznek.

Rétvári Bence közigazgatási államtitkár pedig közölte, hogy egy év van még arra, hogy a jogszabály minden részletét kidolgozzák, ebbe pedig szakértőket is bevonnak majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik