Török Zsolt, az MSZP szóvivője szerdán, az Országház épülete előtt felállított karácsonyfa előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: az Orbán-kormánytól, a „Fidesz-KDNP-bűnszövetségtől” több csomagot is kaptak az emberek karácsonyra. Ezekből nem kérünk, visszaadjuk azokat a feladónak – fogalmazott. Az intézkedéseket sorolva elmondta: Magyarország az Orbán-kormánytól karácsonyra kapott egy igazságtalan adócsomagot.
„A Fidesz-KDNP-bűnszövetség azonnali, nagy arányú adócsökkentést ígért a magyar embereknek, helyette igazságtalan, a gazdagokat jutalmazó, az átlag, vagy az alatt keresőket büntető adórendszert fogadott el” – fogalmazott. Közölte: a kormányoldal olyan médiatörvényt fogadott el, amely nemcsak a közszolgálati médiát, hanem a kereskedelmi médiumokat is bünteti, szankcionálja, megfélemlíti. Az MSZP úgy fogalmazott: Szijjártó Péter, Fónagy János, Varga Mihály ellenzékben azt mondták, hogy ha valakit „zavar” a rekordösszegű benzinár, akkor mérgében gondoljon nyugodtan a kormányra. „Mi is ezt gondoljuk: ettől a kormánytól a magyar nép rekord üzemanyagárakat kapott, a benzinárak az egekben” – tette hozzá.
A kormány azt ígérte, hogy ha bárki bajba kerül, gondoskodik róla – sorolta Török Zsolt, aki szerint amikor Felsőzsolcán, Edelényben az árvíz, vagy Kolontáron a vörösiszap öntötte el a házakat, akkor a kamerák kereszttüzében a fideszesek, a KDNP-sek a helyszíneken „fényképeztették magukat, ígéretcunamikkal árasztották el az embereket”, de nem segítettek nekik. Török Zsolt a forintárfolyamról szólva azt mondta: a Fidesz-KDNP tudatosan, vagy tudat alatt, előre megfontolt szándékkal, vagy sem, de többször bedöntötte a magyar forintot.
„Karácsonyra 220 forintos svájci frankot kaptak a magyar emberek” – fogalmazott. Közölte: az MSZP csütörtökön a Parlamentben jelképesen visszaadja a kormánynak, azaz a feladónak az intézkedéseiből álló csomagokat, mert azokból a „magyar nép és az MSZP nem kér”. A sajtótájékoztató közben Török Zsolt az ország fája alá bekészített „csomagokat” egyenként áthordta egy, a általuk felállított papírfigura mellé. Mint mondta, a figura Orbán Viktort, mint a Batmanben szereplő Jokert ábrázolja, mert a miniszterelnök „nem a nép barátja, hanem annak ellensége”.
