Belföld

Elbizonytalanít minket az alkotmányozás

Az elmúlt hónapban 50 százalék alá csökkent az alkotmányozást támogatók aránya, és nőtt azoknak a tábora, akik a témában bizonytalanok – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb, országos közvélemény-kutatásából.

A kormánypártok és a Jobbik szimpatizánsainak többsége, azaz a megkérdezettel 56-56 százaléka szerint Magyarországnak szüksége van új alkotmányra.

A szocialista tábor azonban megosztott: 33 százalékuk szerint szükséges, 43 százalékuk szerint szükségtelen az alkotmányozás.

Elbizonytalanít minket az alkotmányozás 1
A Fidesz és az MSZP támogatottsága pedig stagnál, ugyanis 47, illetve 17 százalékon áll továbbra is és a potenciális szavazók körében sem változott a novemberi eredményekhez képest, tehát 57, illetve 26 százalék.

Ugyanakkor mára a Jobbik szavazóinak aránya az összes megkérdezett körében a statisztikai hibahatárt megközelítő mértékben mérséklődött kilencről 6 százalékra. A Jobbik a párton belüli ellentétek és viták, valamint politikai
sikerélmény hiánya miatt potenciális szavazóbázisa harmadának
elvesztésével is kudarcot vallott.

A legkisebb ellenzéki párt, az LMP támogatottsága pedig alig mérhető, hiszen 1 százalék, és a potenciális szavazótábora is éppen csak át tudja billenteni az 5 százalékos parlamenti küszöbön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik