Belföld

Orbán: a világ legmegbízhatóbb pénzévé kell tenni az eurót

Meg kell szilárdítani, és a világ legmegbízhatóbb pénzévé kell tenni az eurót Orbán Viktor szerint. A miniszterelnök a magyar EU-elnökség hivatalos honlapján olvasható köszöntőjében 2011 első félévének feladatai között említi egyebek mellett az állandó válságkezelő mechanizmus felállítását és a szerződésmódosítást.

Amikor Magyarország képviselőjeként 2002 előtt részt vett az Európai Unió miniszterelnökeinek csúcstalálkozóin, mindannyiukat lelkesedés, optimizmus, az Európa újraegyesítése iránt érzett történelmi elkötelezettség, az euró bevezetésének történelmi tette miatti büszkeség, az ősi európai civilizáció újabb diadalmas korszakának előérzete hatotta át – idézte fel köszöntőjében a kormányfő.

Azonban, – folytatja -, amikor 2010 nyarán újra szélesre tárultak előtte az európai csúcstalálkozóknak otthont adó szalonok ajtói, “gondterhelt arcélek, mélyen barázdált homlokok”, a bizonytalan jövőről szóló beszédek, segítséget sürgető és válságtanácskozásokba süllyedő államférfiak és államasszonyok fogadták.

Összegzése szerint egy derűlátó korszak lezárult, egy küldetés véget ért, “egy nagy elhivatottság üzemanyagtartályai kimerültek, a hordozórakéták kényszerleszállást hajtottak végre”. Orbán Viktor szerint ugyanakkor nem érdemes méltatlankodni a sors igazságtalan és balszerencsés fordulata miatt.

A kormányfő úgy látja, az Európai Unió előtt álló feladat nem bonyolult, csak nehéz. Kezelni kell a ma elharapózónak látszó nemzetgazdasági válságokat, sikeres válságkezeléssel meg kell szilárdítani, és a világ legmegbízhatóbb pénzévé kell tenni az eurót, és úgy kell megújítani az európai gazdasági rendszert, hogy versenyképes legyen az ambíciótól fűtött és a siker éhségétől hajtott új riválisaival – sorolja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik