Belföld

Több százan tüntettek a sajtószabadságért

Az új médiaszabályozás elleni tiltakozást a Facebook közösségi oldalon szervezték, főként egyetemisták.

A sajtószabadság védelmében tüntetett több száz ember a budapesti Szabadság téren. A közlés szabadságát és a jogállamiságot veszélyezteti az új médiatörvény – hangsúlyozták a tüntetés szónokai. Az öt szervező által részenként felolvasott szöveg szerint a médiaszabályozás centralizál, cenzúrát hoz és a kádári időket idézi.

Mint mondták, elfogadhatatlan, hogy “korlátlan jogkörrel” ruházná fel a tervezet a médiahatóságot, és hogy egyazon törvény rendelkezései vonatkoznának az online, az elektronikus és a nyomtatott sajtóra. Hozzátették, a médiahatóság, amely egy “abszurd és antidemokratikus képződmény” a közerkölcsre hivatkozva hozhat döntéseket, és elhallgattathatja majd akármelyik médiumot.

A tiltakozók szerint 20 évvel a rendszerváltás után ez a szabályozás ellene megy a demokratikus folyamatoknak. A felszólalók kijelentették: hiteltelen közmédiumokhoz vezet, ha lojalitást kérnek az újságíróktól. Kifogásolták a Szalai Annamária által tett kijelentést, miszerint a sajtó- és véleményszabadság a közösség integritását szolgálja. A jelenlegi felügyeleti rendszerrel és a szabályozási környezettel nem nyerne az ország felvételt az Európai Unióba – tették hozzá.

A szónokok követelték a média függetlenségének megőrzését, valamint hogy a politikai felügyelet a médiafelügyeletben “a korábbinál kisebb legyen.” A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam! – ismételték többször a beszéd végén.

A demonstráció szervezői a tüntetésen is kérték, hogy politikusok ne jelenjenek meg az eseményen, mert csak így őrizhető meg a megmozdulás függetlensége. A demonstráción többen fehér táblát emeltek a magasba, utalva arra, hogy egyes újságok üres címlappal tiltakoztak a törvényjavaslat ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik