Szijjártó Péter megerősítette: Orbán Viktor
kormányfő hétfőn az Országgyűlésben a képviselőcsoport döntésének
megfelelően fog szavazni az indítványról. Hozzátette, kötelező
szavazást rendeltek el a frakció tagjai számára. Ez minden képviselőre
nézve érvényes, függetlenül attól, hogy a kormány tagja-e vagy sem.
Múlt
szerdán derült ki, hogy a Rogán Antal jegyezte alkotmánymódosítási
javaslatot a kormány nem támogatja – ezt Navracsics Tibor
miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi már a kormány
ülése előtt borítékolta.
Szijjártó Péter ezzel
összefüggésben hétfőn azt közölte: nem tartalmi különbözőségekről volt
szó, hiszen a kormány is egyetért azzal a céllal, hogy erős médiahatóság
legyen, amely rendeletalkotási jogkörrel rendelkezik. Ezt
azonban a kabinet később, a végleges alkotmány megszületésekor rendezte
volna, azonban a képviselőcsoport azon az állásponton volt, hogy ha a
kormány ezt áprilisban úgyis rendezni kívánja, akkor szeretné úgy
befejezni az idei évet, hogy ezt a kérdést végleg lezárja, „és a kormány
álláspontjának megfelelő döntést hoz, de azt nem áprilisban kívánja
meghozatni az Országgyűléssel, hanem most” – mondta a szóvivő.
Ha az
Országgyűlés elfogadja Rogán Antal javaslatát, az alkotmány 2011. január
2-tól hatályos szövege szerint „jogszabály a törvény, a
kormányrendelet, a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendelete, a
miniszterelnöki rendelet, a miniszteri rendelet, a Pénzügyi Szervezetek
Állami Felügyelete elnökének rendelete, a Nemzeti Média- és Hírközlési
Hatóság elnökének rendelete és az önkormányzati rendelet. Jogszabály
továbbá a Honvédelmi Tanács rendkívüli állapot idején és a köztársasági
elnök szükségállapot idején kibocsátott rendelete”.
Rogán Antal
korábban azt mondta: a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének
alkotmányban rögzített rendeletalkotási joga nem a média szabályozásáról
szólna, hanem „egyszerűen díjakról”, például a frekvenciadíjról.
