„Az Orbán Viktor által vezetett forradalmi kormány minősített adattá nyilvánítja, azaz titkosítja az állampárti titkosszolgálatok tagjaira vonatkozó információkat. A szalagokat pedig annak az Alkotmányvédelmi Hivatalnak adja át, amelynek vezetője a Bajnai-kormány által kinevezett, de a mai napig az Orbán-kabinet bizalmát is élvező Balajti László. Ő egyébként egy személyben felelős a Jobbik négy országgyűlési képviselőjének nemzetbiztonsági kockázattá minősítéséért is” – írta közleményében Staudt.
„Tombol a narancsos fülkeforradalom, amelytől előrelepést ugyan nem várt a Jobbik, de az mégis meglepő, hogy Orbán Viktornak több félnivalója van az ügynöklisták tartalmától, mint annak idején Gyurcsány Ferencnek volt” – tette hozzá.
