Belföld

Túl a 8 méteren az áradó Tisza

Erős áradással számolnak az elkövetkező napokban a Tisza középső szakaszán a védekezők, a vízszint emelkedésének napi mértéke elérheti a 35 centiméternyit is; a főfolyó vízállása szombat reggel Kisköre-alsónál már 25 centiméterrel meghaladta a harmadfokú védelmi készültséghez rendelt 800 centiméteres értéket - közölte a területi vízügyi igazgatóság védelemvezetője.

Lovas Attila tájékoztatása szerint a Tisza tokaji tetőzése után Szolnoknál is nyolc métert jóval meghaladó maximális vízállást várnak karácsony előestéjére.

A jászsági mellékfolyókra továbbra is apadás jellemző, a Hármas-Körös Kunszentmártonnál tetőzés közeli helyzetben van, míg a Hortobágy-Berettyón az áradás intenzitása lelassult.

A Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Kötikövizig) 362 kilométeren tart fenn másodfokú árvízvédelmi készültséget, a Hármas-Körösön, Hortobágy-Berettyón, a Zagyván és Tiszán. Harmadfokú készültség 205 kilométeren van, döntően a többi tiszai szakaszokon és a Tisza-tó körül.

A harmadfokú készültséggel érintett szakaszokon tilos a gáton közlekedni, illetve az érintett vízterületeken a Nemzeti Közlekedési Hatóság hirdetménye alapján életbe lépett a hajózási tilalom is.

A magas vízállás miatt szaporodnak az árvízi jelenségek: talpszivárgást több mint 1, fakadóvizet több mint 14, szivárgást 4,6 kilométeren, elöntést több mint 15 hektáron észleltek.

A Kötikövizig védelmi osztaga az árvízi jelenségek kivédése érdekében megelőző munkákat végez Nagykörű és Kőtelek térségében. Segítségül a győri központú társigazgatóság 10 műszaki szakember küldött a területre. A települések védelme miatt Tószeg belterületén lezárták a csapadékvíz-bevezetéseket, valamint a Körös-éri torkolati zsilipet.

A hideg idő és a fagy együttes hatására a belvízzel elöntött területek nagysága némileg csökkent, jelenleg 449 négyzetkilométert tesz ki. Az elmúlt 24 órában 39 stabil és 12 mobil szivattyúval összesen mintegy 2,5 millió köbméter vizet emeltek a befogadókba. Az ár- és belvíz ellen az elmúlt 24 órában 822-en védekeztek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik