Polt Péter kifejtette: a közvélemény érdeklődésére számot tarthat, hogy valaki politikus vagy közéleti funkciót tölt be, ám az ügyészséget csak akkor érdekli, ha az elkövetett bűncselekmény összefüggésbe hozható az érintett által betöltött tisztséggel.
Arra a kérdésre, hogy van-e Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kezdeményezés a Legfőbb Ügyészségen, azt mondta: van egy olyan ügy, amelyben érintett lehet egy mentelmi joggal rendelkező képviselő és a nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség végzi, a Legfőbb Ügyészség Kiemelt Ügyek Főosztálya felügyeli.
Kifejtette: ez az ügy akkor kerülhet az asztalára, amikor az egyes ügyészi fórumok többszörös ellenőrzés után úgy találják, hogy indítványt kell tenni a parlamentnek a mentelmi jog felfüggesztésére.
Szólt arról is, hogy a korrupció jelenti az egyik legnagyobb veszélyt a társadalom számára, nem csak hazánkban. Ezzel kapcsolatban kitért arra, hogy jövőre 55 fős csoportot állítanak fel, amelynek a nagy volumenű gazdasági korrupciós cselekmények vizsgálata is a feladata lesz.
Polt Péter – aki hivatalba lépése napján elrendelte a 2006. őszi eseményekkel kapcsolatos jelentések áttekintését – elmondta: meg akarja tartani elődje ígéretét és a jogerős döntéseket követően az ügyészség felülvizsgálja a szerepét a móri ügyben.
