Az ügyészség előre kitervelten, több emberen, sok ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat G. Ákos ellen, aki a bíró kérdésére tagadta, hogy a bűncselekményt előre kitervelte volna.
A vádlott szóban nem kívánt vallomást tenni és jelezte: kérdésekre sem válaszol. A bíró által felolvasott írásbeli vallomásában szerepelt, hogy azért vitt fegyvert az egyetemre, mert a gyakorlat után lőni akart menni. Az esetből egy durranásra, egyik áldozatának elterülésére emlékszik. Ezután a közeli klinika teraszán arra eszmélt, hogy fegyver és lőszerek vannak nála.
„a golyó mindenkin fog”
A vádlott ügyvédje, Papp Gábor általa felkért két országos hírű igazságügyi elmeorvos szakértő véleményét nyújtotta be a bírósághoz. Szerinte a két szakember azon az állásponton van, hogy G. Ákos a bűntett elkövetésekor kóros elmeállapotban volt, amely súlyos fokban korlátozta cselekedetei súlyának felismerésében.
KÉPGALÉRIA Fotó: MTI
A Tárnoki Olga ügyész által felolvasott vádirat szerint a ma 24 éves G. Ákos lelki problémák miatt 15 éves kora óta járt pszichológushoz, és hangulatjavító gyógyszereket is szedett. A magának való, visszahúzódó fiatalember nem tudott beilleszkedni a közösségbe. Ha társai az egyetemen viccelődtek vele, azt személye elleni támadásnak gondolta és megsértődött. Komolyabb érdeklődést a fegyverek iránt mutatott, erről a témáról szeretett beszélgetni.
A vádlott évek óta rendszeresen járt lövészetekre, 2008-ban lett az Első Pécsi Polgári Lőegylet tagja, 2009 tavaszán kapott engedélyt sportcélú maroklőfegyver tartására. Egy hónappal tettének elkövetése előtt elégtelen lett a zárthelyi dolgozata, csoporttársai azonban jó jegyeket kaptak. A vádlott úgy gondolta, hogy csaltak, puskáztak. Ebből szóváltás alakult ki közte és a többi diák között, ekkor G. Ákos azt mondta nekik: „a golyó mindenkin fog”. A vádlott korábban a cigányokra, a zsidókra és az egyetemen tanuló külföldi diákokra is megjegyzéseket tett, szerinte az utóbbiak elveszik a helyet a magyaroktól.
A gyógyszerészhallgató a lövöldözés előtt erőszakos cselekményekről szóló videókat, ámokfutásokat nézett, édesanyjával folytatott beszélgetésében említette, hogy rossz a hangulata, ismerősének pedig olyan üzenetet küldött, hogy „fel fogok fordulni, évek óta nem volt egy jó napom”.
19 éves csoporttársát ölte meg
A magyar kriminalisztika történetében példátlan bűncselekmény 2009. november 26-án történt. G. Ákos gyógyszerészhallgató a Pécsi Tudományegyetem biofizikai intézetében pisztollyal megölte 19 éves csoporttársát, három embert pedig súlyosan megsebesített. A három sérült egyikénél közvetlen életveszélyes állapot alakult ki, a másik sértett maradandó fogyatékosságot szenvedett, a harmadik sérülései nyolc napon túl gyógyultak.
A rendőrség korábban azt közölte, hogy az ügy iratanyaga háromezer oldalas. A nyomozás keretében nyolcvan tanú tett vallomást, fél tucat szakértő adott szakvéleményt, de a gyanúsított egyszer sem szólalt meg. Még a nyomozás végén, az iratismertetésen is hallgatott.
Az elmeorvos szakértő véleménye szerint a gyógyszerészhallgató nem volt teljesen beszámítható tettének elkövetésekor. Mivel személyiségének kóros elváltozása csak korlátozta, de nem akadályozta tettének reális értékelésében, büntethető. Igaz, a törvény értelmében a szakvélemény alapján a bíró korlátlanul enyhítheti a büntetést.
Az első fokon eljáró bíróság szerdán, csütörtökön és pénteken a vádlotton kívül ötvenöt tanú, valamint hat igazságügyi orvos és pszichiáter szakértő meghallgatását tervezi.
