Belföld

Kitelepítettek 13 embert a belvíz miatt

Eddig tizenhárom embert kellett kitelepíteni a belvíz miatt Bács-Kiskun megyében.

Szatmári Imre, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője Tiszakécskén elmondta: a megye 117 települése közül 27-ben védekeznek a belvíz ellen. Az érintett települések közül 22-ben belvízvédelmi készültséget hirdettek. A belvíz leginkább négy települést – Pálmonostora, Harkakötöny, Kunszentmiklós, valamint Szalkszentmárton – fenyeget. Tizenöt lakóingatlan megsérült.

A belvíz elleni védekezés eddig 82 millió forintot emésztett fel, ezen felül 24 település nyújtott be vis major kérelmet. Ezek döntő többségét a kormány már kielégítette – közölte az alezredes.

Szeidl József, Tiszakécske Polgármesteri Hivatalának hatósági osztályvezetője elmondta, hogy a településen ebben az évben 920 milliméter csapadék, az elmúlt három év átlagának a duplája hullott, ezért folyamatosan védekeznek a belvíz ellen.

Hozzátette, hogy a belvíz és csapadékvíz elvezető rendszereként működő Holt-Tiszából naponta 65 ezer köbméter vizet emelnek át szivattyúkkal a Tiszába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik