Lovas Attila vízügyi igazgató elmondta: a Közép-Tiszán folytatódik a lassú áradás, amelynek várható napi üteme 10-15 centiméter között lesz. A vásárosnaményi adat alapján a folyó december 21-én Tiszafürednél 740-780, december 23-24-én Szolnoknál 845-885 centiméter közötti tetőzik majd. Ezeket időpontokat és értékeket a tokaji adat ismeretében pontosítják.
A mellékfolyók közül a Hármas-Körös jelenleg Gyoma térségében tetőzik, Szarvasnál a maximumot 755-780 centiméter között december 15-16-án várják. A Hortobágy-Berettyó teljes szakaszán árad, az alsó részén a Hármas-Körös visszaduzzasztása miatt igen intenzíven, napi 20-25 centiméter közötti értékkel.
A Tisza emelkedő vízállása miatt keddtől elsőfokú készültséget rendeltek el a Tisza-tó körül. Másodfokúra emelték a készültséget a Tisza jobb partján a Kiskörétől Dobáig, valamint a bal parton Pusztataskony és Fegyvernek között. A Hortobágy-Berettyó emelkedő vízszintje miatt pedig már harmadfokú készültség van érvényben Karcag és Kisújszállás között.
A Közép-Tisza vidékén a vízügyesek összesen 640 kilométernyi töltés és part mentén védekeznek, ebből harmadfokban 53 kilométeren. Az emelkedő vízállás miatt megjelentek a töltések mentett oldalán az árvízi jelenségek: a Tápió jobb partján talpszivárgást, a Tisza bal parti töltésénél fakadóvizet észleltek a vízőrök mintegy 300 méter hosszon. Az árvíz elleni védekezésben az elmúlt 24 órában 198 ember vett részt.
A belvíz miatt az igazgatóság valamennyi szakaszán védelmi készültséget tartanak fenn. A veszélyeztetett lakott területek, tanyák védelme érdekében soron kívül folyamatosan kotorják a befogadó csatornákat, és tisztítják a szivattyúkhoz közeli helyeket a vízelvezetés megkönnyítéséért.
A hideg, csapadékos idő hatására az elöntött területek nagysága az elmúlt 24 órában tovább nőtt, jelenleg 465 négyzetkilométeren áll a víz. A befogadókba 38 stabil és 13 mobil szivattyúval összesen mintegy 2,7 millió köbméter vizet emeltek vissza. A belvíz elleni védekezésben 137-en dolgoztak.
