Időjárás
Az OMSZ munkatársának elmondása szerint északnyugat felől érkezik egy enyhébb léghullám, emiatt elkezd olvadni a hó. Vasárnap pedig a háromszáz méternél alacsonyabban fekvő területeken további olvadásra kell számítani – mondta Csonka Tamás, hozzátéve, az északkeleti területeken valószínűleg, a magasabban fekvő dombokon és hegyeken pedig biztosan több hó marad.
Vasárnap az országban elszórtan lehet számítani kisebb területeket érintő hózáporokra, havazásokra. A nappali órákban a hó kevésbé marad majd meg, de reggel és este kialakulhat néhány centiméteres friss hóréteg.
Észak-északnyugat felől vasárnap hideg sarkvidéki levegő éri el a térséget, így a jövő hét első felében már napközben is tartósan fagypont alatt marad a hőmérséklet, éjszaka a havas területeken pedig mínusz 15 fok is lehet.
A jelenlegi előrejelzések szerint legalább péntekig tartós hidegre kell készülni. Számottevő csapadékra viszont nem, ez az ár- és belvízi helyzet szempontjából is fontos – emelte ki a meteorológus.
Közlekedés
A szombat reggel óta tartó havazás miatt lassú a haladás az utakon Pest megye egész területén. Az országban átlagosan 3-5 centiméter hó esett. A főutakat folyamatosan ekézik és sózzák, de így is havasak, latyakosak és nehezen járhatóak. A mellékutakra pedig még el sem jutottak a takarítógépekkel, így azokon még nehezebb a közlekedés.
Az autópályák nagy része a folyamatos takarítás miatt csak nedves, de ahol erőteljesebben havazik, ott latyakosak az utak. A szél nem erős, így nincsenek hóátfúvások, de a levegő lehűlése miatt az utak síkosságára kell készülni.
Az északnyugati megyékben már 0 és plusz 6 fok között van a hőmérséklet, az ország nagy részében viszont még fagypont körüli, 0 és mínusz 5 fok közötti értékeket mértek.
A legvastagabb hótakaró jelenleg Sopronban van, itt 15 centimétert mértek, a hóréteg vastagsága 1 centivel csökkent a nap folyamán. Budapesten és Miskolcon 5-5, Kecskeméten 4, Szegeden pedig 3 centiméter körüli hóvastagságot mértek. A Dunántúlon kevesebb csapadék esett, így ott nem nagyon gyarapodott a hóréteg.
Árvízkészültség
A harmadfokú árvízvédelmi készültségi szintet két méterrel meghaladva tetőzik a Tisza Tivadar térségében. A folyó Tokaj feletti szakaszain már mindenhol védekeznek – közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője szombaton.
Képgaléria!
A magas vízállások miatt pénteken és szombat hajnalban újabb árvízvédelmi szakaszon kellett készültséget elrendelni, illetve növelni a korábbi szintet – mondta Bodnár Gáspár. A térség folyóinak védvonalain jelenleg 140 kilométeren van harmadfokú, 251 kilométeren másodfokú és 104 kilométeren elsőfokú árvízvédelmi készültség.
A Tiszán Zsurktól Tiszabecsig van érvényben a legmagasabb riasztási fokozat. A Szamos vízszintje fokozatosan emelkedett az elmúlt néhány órában, a folyón 16 órakor Tunyogmatolcsnál 638 centimétert mértek, a Kraszna kocsordi szakaszán pedig 587 centimétert mutat a vízmérce. A vízfolyások torkolati szakaszain – a tiszai visszaduzzasztás miatt – harmadfokú készültséget rendeltek el
Bodnár Gáspár tájékoztatása szerint a Lónyay-főcsatorna vízszintje is folyamatosan emelkedik: a Berkesz és Kótaj közötti töltéseken másodfokú, míg Kótaj alatt elsőfokú készültség van érvényben. Az árvízkapu jelenleg nyitva van, a nyírségi belvizek egyelőre kifelé folynak a Tiszába. A vízügyi szakemberek közben fokozottan figyelik a töltések és a zsilipek állapotát, a szükséges helyeken ideiglenes védművek építésével védik a gátakat.
A belvízzel kapcsolatban az igazgató elmondta: a megyében 300 négyzetkilométer az elöntött terület nagysága. A súlyosbodó belvízhelyzet miatt péntek délután harmadfokú belvízvédelmi készültséget rendeltek el Felső-Szabolcs két belvízvédelmi szakaszán, valamint Szatmárban a Túr-Szamos és a Tisza-Túr közötti területen. Szombat reggeltől másodfokú a belvízvédelmi készültség a Kraszna bal parti részén. Az érintett térségekben tizennégy szivattyútelep működik, melyek összesen 3,6 millió köbméter belvizet emeltek át a befogadó vízfolyásokba.
Szabolcsban eddig 2 vízgazdálkodási társulat és 45 önkormányzat rendelt el belvízvédelmi készültséget – ismertette Bodnár Gáspár. A legmagasabb, harmadfokú riasztás Újfehértón és Mezőladányban van, további 38 település másodfokú, 5 település pedig elsőfokú készültséget tart fenn. A védekezéshez – több mobil szivattyú mellett – eddig mintegy 10 ezer darab homokzsákot adott át a vízügyi szervezet a településeknek.
Az előrejelzések szerint a következő napokban átlagosan 7-9 milliméter csapadékra kell számítani, a lehűlés miatt várhatóan hó formájában – fűzte hozzá Bodnár Gáspár.
Másodfokúra emelte az árvízvédelmi készültséget a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, amelynek 340 kilométer hosszúságú védvonalain továbbra is 296 kilométeren védekeznek.
A tájékoztatás szerint ugyanis a Fekete-Körös a határ menti Antnál folyamatosan áradt és vízállása szombat hajnalban elérte a másodfokú készültségi szintet.
Árad a Fehér-Körös is, a folyó vízszintje Gyulánál várhatóan szombat este fogja meghaladni az elsőfokú készültség elrendeléséhez szükséges 350 centiméteres magasságot. A Kettős-Körös Békésnél továbbra is árad, tetőzésére hétfőn harmadfok közelében lehet számítani. Továbbra is árad a Sebes-Körös és a Berettyó is, e két folyón szombaton másodfokú a készültség. A Hármas-Körös pedig mind Gyomaendrődnél, mind Szarvasnál árad, egyelőre ezeken a szakaszokon a legalacsonyabb fokú a készültség.
Az igazgatóság jelzése szerint az árhullám levonulása zavartalan, egyelőre nem igényelt beavatkozást.
