Belföld

Újabb ügyekben kezdődik elszámoltatás

Három újabb ügyben fejeződött be a belső vizsgálat és mindhárom ügyben büntetőfeljelentéssel éltek a jogosultak - jelentette be Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos.

Két ügy a Magyar Közút Kht.-hoz köthető,
mindkettő informatikai beszerzéssel kapcsolatos – mondta Budai.

Megsértették a közbeszerzést

Az egyikben az állami
tulajdonú kht. a Megaholding Kft.-vel kötött a cég belső szabályait és
a közbeszerzési szabályokat megszegve szerződést. A kht. informatikai
rendszerének szoftvertámogatására és fejlesztésére írt ki közbeszerzési
eljárást, amelyet egyedüli pályázóként nyert meg a Megaholding Kft.

Budai
Gyula írásos összefoglalója szerint a kft. pályázata a határidő után
egy nappal érkezett be, valamint a cég valótlan tartalmú nyilatkozatot
tett közjegyző előtt arról, hogy nincs adótartozása, miközben az APEH
104 millió forintot követelt rajta. Emellett – bár hiányos volt a cég
teljesítése – a teljes összeget átutalták a kft.-nek. Budai Gyula
felhívta a figyelmet arra, hogy a cég a szerződés megnyerését követő
két hónapon belül csőd közeli helyzetbe került.

A
kormánybiztos szerint ebben az ügyben 125 millió forint kár érte az
államot. Ebben az ügyben a kht. vezetője tett feljelentést, különösen
nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, valamint köz- és
magánokirat-hamisítás gyanúja miatt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság
(BRFK) pedig elrendelte a nyomozást december 8-án.

Érvénytelen szerződések

A másik
ügyben a Magyar Közút Kht. a Gts Datanet Távközlési Kft.-vel kötött
ugyancsak a közbeszerzési szabályok megkerülésével szerződést, itt az
államot több mint 130 millió forint kár érte – mondta Budai Gyula. Mint
hozzátette, a kft. nem felelt meg a pályázati kiírásban szereplő
feltételeknek, ennek ellenére vele kötöttek szerződést.

Budai
Gyula írásos tájékoztatója szerint „egy sor olyan, gazdaságilag és
szakmailag indokolatlan és jogilag több okból is érvénytelen szerződést
kötött a Magyar Közút Zrt., amelyért jelentős összeget fizetett” ugyan,
de a cserébe kapott szolgáltatást nem tudta felhasználni.

Ebben
az ügyben is a Magyar Közút újonnan megválasztott vezetője tett
feljelentést a rendőrségen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó
hűtlen kezelés, csalás és magánokirat-hamisítás gyanúja miatt,
ismeretlen tettes ellen. A kormánybiztos közlése szerint a BRFK ebben
az ügyben is elrendelte a nyomozást.

Nem értek annyit a festmények

A harmadik ügyben Budai
Gyula elmondása szerint a BMSK Zrt. érintett, amely Csáky Lajos
hódmezővásárhelyi festőművésztől, Szilvásy György volt titokminiszter
apósától vett 10 millió forintért öt képet, ám azok csak 3 millió
forintot értek a szakértő szerint.

Mint közölte, a vizsgálat
megállapította, hogy a számlát később állították ki, mint ahogy a
vállalkozási szerződést aláírták volna. Ebben az ügyben a BMSK Zrt.
tett jogi képviselője útján feljelentést magánokirat-hamisítás, hűtlen,
illetve hanyag kezelés és felbujtás gyanúja miatt.

Budai Gyula
írásos tájékoztatója szerint a BMSK Zrt.-nek 2008 novemberében – amikor
a bűncselekmény történt – a Szilvásy Györgyöt is foglalkoztató Magyar
Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt az egyetlen részvényese.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik