A szülők és a pedagógusok is gyakran panaszkodnak, hogy miközben a diákok a jogaikat hangoztatják, a kötelezettségeikről megfeledkeznek. Hoffmann Rózsa az új közoktatási törvény vitaanyagának bemutatásakor azt hangsúlyozta, hogy a tervezet e problémát orvosolja. Úgy fogalmazott, hogy „egyértelműen körülhatárolja és harmóniába hozza a pedagógusok, a diákok, valamint a szülők kötelezettségeit és jogait”. Az eddigi szabályozás nem volt erre alkalmas?
Hadd pontosítsak, a diákok azt hangoztatják, amit joguknak vélnek és nem feltétlenül a jogszabályokban rögzített jogaikat. Akkor szokott elhangzani, hogy a „diákoknak túl sok joguk van, nekik már mindent szabad”, amikor egy tanuló agresszív a társával szemben vagy egy pedagógussal, amikor órán beszélget, vagy éppen nem hajlandó átöltözni testnevelésórára. Ha megnézzük a hatályos jogszabályokat, sehol nem találunk olyan diákjogot (mert nincs ilyen), hogy a diáknak joga van mást bántani, a tanítást zavarni, órán nem részt venni. A közoktatásról szóló törvényben az áll, hogy a tanuló köteles jelen lenni és részt venni az órán. Köteles tiszteletben tartani a pedagógusok és diáktársai emberi méltóságát, tanuláshoz való jogát. Úgy gondolom, a jogok és kötelezettségek egysége elsősorban nem a szabályozás szintjén bomlott meg. A fő gondot az jelenti, hogy sok tanár, diák és szülő nem ismeri pontosan a rájuk vonatkozó szabályokat, így nem is tartják be őket. A következmények nélkül megsértett szabályok jelentősen erodálták a jog szabályozó erejét. Ha nem teszünk meg mindent a jogismeret növelése, a jogsértések következményének elkerülhetetlensége érdekében, akkor bármi lehet az új törvényben, a jelenlegi helyzeten nem fog tudni változtatni.
Mennyiben változnak meg a törvénytervezet szerint a diákjogok és kötelezettségek? Indokolhatók ezek a változások?
A vitaanyag rögzíti, hogy az alapjogokat az alkotmány és nemzetközi egyezmények határozzák meg. Hiányzik azonban az a lépés, amely leírná ezen jogok közoktatáson belüli érvényesülését. A koncepció szerint a tanuló kötelessége a „pedagógusok útmutatásainak követése”. Ezt jogszabályi szinten mindenképpen pontosítani kell. Ki kell jelölni az utasítási jog és a személyiségi jogok közötti határvonalat, mert jelenlegi formájában mindez a katonasághoz hasonló parancsjogot jelent, annak határai nélkül. Nem hiszem, hogy tartható lenne, az „ugorj a kútba” típusú utasítások gondolkodás nélküli teljesítése. Jónak tartom viszont, hogy a tanórán kívüli programok megjelennek a koncepcióban. Az olvashatjuk, hogy a tanuló kötelezettségei közé tartozik az intézményi rendezvényeken, ünnepélyeken való részvétel. Az iskolák, kollégiumok mai gyakorlatában ez kissé kaotikus. Találkoztam olyan fegyelmi határozattal, amely a kedvezmények megvonása címén eltiltja a tanulót az iskolai ballagáson való részvételtől. Máshol pedig azért kapott büntetést a tanuló, mert nem vett részt a ballagáson. Tehát jó, ha tiszta vizet öntünk a pohárba, és egyértelművé tesszük, részt kell-e venni az ilyen típusú rendezvényeken. Persze a részletek itt is fontosak. Nem világos a kötelező és szabadon választott rendezvények, a vallási és világnézeti szabadsággal, illetve a tanuló pihenéshez való jogával való ütközések feloldása. Az viszont érthetetlen, miért marad ki a tanuló „különös” (a tanulói jogviszonyhoz kötődő) jogainál például a kollégiumhoz, az egészségügyi felügyelethez való jog vagy a diákkörök joga, annak a joga, hogy hozzájusson a jogai gyakorlásához szükséges információkhoz, valamint a panaszjog, a nyilvánossághoz fordulás joga vagy a jogorvoslat joga. Valóban e jogok megvonása hozza harmóniába a pedagógusok, a diákok, valamint a szülők kötelezettségeit és jogait?
Jásper András
A diákokat közvetlenül érintő kérdésekben a diákönkormányzatoknak egyetértési jogot biztosít a jelenleg hatályos szabályozás. Ez – bírálói szerint – sokszor akár ellehetetlenítheti az iskola működését. A vitaanyag nem is tartalmazza ezt az egyetértési jogot. Mennyiben csorbulnak ezzel a diákok jogai?
A ma hatályos közoktatási törvény szerint valóban egyetértési joga van a diákönkormányzatnak és az iskolaszéknek például a házirend elfogadásakor. Ez a szabály annak belátásával alakult így az Antall-kormány idején, hogy ha az érintettek aktívan részt vesznek a közösen betartandó szabályok kialakításában, magukénak érzik azt, és jobban követik azokat, mintha csak parancsba kapnák. A jogalkotók bölcsességét az is mutatja, hogy már 1993-ban a törvény eredeti szövegében ott volt a biztosíték, hogy az egyetértési jog ne lehetetlenítse el az iskola működését. A mai szabályok szerint, ha nincs egyetértés, akkor az érintettek és közoktatási szakértők bevonásával, egyszerű többségi szavazással pótolható. Ebből következően nem igaz az az érv, amely szerint a diákönkormányzat egyetértési joga ellehetetleníti az iskola működését. Érdemes megemlíteni, hogy tudomásom szerint ilyen egyeztetési bizottság összehívására még nem volt szükség, azaz a tantestület a diákönkormányzat és az iskolaszék képes volt együttműködve megalkotni a házirendet. Tény, hogy az egyetértési jog eltörlése megkönnyíti az iskola működését. Elég lesz megkérdezni a diákokat mit gondolnak, majd a választ meg sem hallva elfogadni a házirendet. Az érdemi egyeztetés elhagyása időt takarít meg, de eközben a diákképviselőknek nem kell felelősséget vállalni a döntésükért, nem kell aláírásukkal igazolni, hogy a szabály az övék is, nem kell meggyőzni a társaikat, hogy ezt mi is elfogadtuk, tartsuk is be.
A vitaanyag leszögezi, hogy a három tárgyból bukott tanuló már nem mehet javítóvizsgára, automatikusan évet ismétel. Mennyiben szolgálja ez az adott tanuló, a pedagógus, és a tanuló osztályának érdekeit?
A katonasághoz hasonló parancsjogot jelent (Pink Floyd – The Wall)
Itt is visszaköszön a felsőoktatási koncepcióban is megjelent elképzelés, amely szerint a vizsgák számának a korlátozása növeli az oktatás színvonalát. A közoktatásban azonban más a helyzet, mint a felsőoktatásban. Itt az év végi bukást követően a tanulónak két hónap áll rendelkezésre, hogy felkészüljön a vizsgára. Az is fontos különbség, hogy vizsgatárgyanként mindössze egy lehetősége van a tanulónak. Igaz, hogy a vizsgatárgyak számának növelésével egyre nehezebbé válik a sikeres vizsga, de nem lehetetlenné. Ha nem így lenne, akkor vajon miként teljesíthető a hat kötelező érettségi tantárgy egyetlen vizsgán? Mindezek alapján rossz megoldásnak tartom, hogy a javítás lehetőségét az év végi elégtelenek száma határozza meg. Úgy gondolom, éppen ellentétes hatást vált ki a tanulókból, mint amit a koncepció alkotói szeretnének. Ha ugyanis a tanuló bármilyen okból (betegség, zűrös családi helyzet) háromnál több tárgyból áll bukásra, akkor már minden mindegy alapon nem tesz erőfeszítéseket a lemaradása bepótlására, a nyáron sem fontos tanulni, hiszen úgyis minden indul elölről.
Súlyos problémának tartja, hogy a hiányzások igazolásának elfogadásáról az osztályfőnök és az igazgató dönt. Miért baj ez?
Mert ez azt jelenti, hogy az osztályfőnök átveszi az orvos felelősségét a gyermek betegségének diagnosztizálásában. Szerintem az, hogy a gyermek beteg-e, fertőző-e, mehet-e közösségbe, orvosi kérdés. Ha az orvos betegnek nyilvánít egy tanulót, akkor e döntést milyen alapon bírálja felül az osztályfőnök? Ki vállalja a következményeket, ha a pedagógusok által egészségesnek nyilvánított gyerek végigfertőzi az iskolát? Úgy gondolom, nem szabad ilyen helyzetbe hozni a pedagógusokat. Az orvosi igazolás közokirat, és mint ilyen, az ellenkező bizonyításáig igazolja a benne foglaltakat. Véleményem szerint az orvosi és hatósági igazolás elfogadása esetén nincs helye mérlegelésnek. Természetesen, ha az igazolás hamis (hamisított vagy valótlan tartalmú) a távollét igazolatlan, a hamis igazolás készítése és felhasználása pedig bűncselekmény. A szülői igazolás esetében szintén nem szerencsés az egyéni mérlegelés, éppen ezért kell az igazolás mikéntjét normatív módon a házirendben szabályozni. Legyen a szülő számára egyértelmű, hogy milyen távollétet igazolhat és milyet nem.
Kinek szól egy iskola házirendje? A jelenlegi vitaanyag szerint ugyanis a házirend a tanulóknak szóló szabályzat.
A koncepció szerint a „házirend a tanulóknak szóló szabályzat, amely közérthetően tartalmazza az iskolai működés, valamint az iskola által elvárt viselkedési normák rendjét”. Fontos lenne egyértelművé tenni, hogy a házirend nem csak a tanulóknak szól, nem csak az ő jogaik gyakorlását és kötelezettségeik teljesítésének módját szabályozza. A házirend személyi hatálya ki kell, hogy terjedjen a tanulók mellett a szülőkre és az intézmény alkalmazottaira is. Egy egyszerű példával élve, ha a házirend csak a diákra vonatkozik, miért kellene a szülőnek betartania, és a házirendben leírtaknak megfelelően igazolnia a tanuló távollétét? Ha nem vonatkozik a pedagógusra, neki miért kellene a gyerek szorgalmát a házirend szerint értékelnie?
Az egyetértési jog eltörlése megkönnyíti az iskola működését (Pink Floyd – The Wall)
Nagy vitát váltott ki már korábban is az az elképzelés, – és most már a vitaanyagba is bekerült -, amely bizonyos esetekben megengedi, hogy a renitens diákot elküldjék az iskolából, úgy, hogy a szülőre hárítják az új iskola keresését. A tervezetben az áll, hogy amennyiben „a tanuló más iskolában történő elhelyezése a szülő kezdeményezésére 15 napon belül nem oldódik meg, a megyei kormányhivatal oktatási osztálya köteles iskoláról gondoskodni a számára”. Ez a kitétel jogi szempontból elfogadható?
A ma hatályos szabályok szerint a gyakorlatban jelentős problémát jelent a befogadó intézmény megtalálása. Ennek az az oka, hogy az intézményvezetők nem tudnak, illetve nem akarnak erről megállapodni. E problémának nem megoldása, hogy a szülő keressen intézményt, hiszen ez esetben jelentős a veszélye a tankötelezettség nem teljesítésének. A megoldás szerintem inkább az, hogy a jelenlegi szabállyal ellentétben nem büntetéskiszabási, hanem büntetés-végrehajtási feltételnek kell lennie a befogadó intézmény meglétének. Az is segíti e probléma megoldását, ha a megyei önkormányzat jegyzője vagy a területileg illetékes oktatási hivatal (megyei kormányhivatal oktatási osztálya) jelölne ki befogadó intézményt, ha a fegyelmi büntetés jogerőre emelkedéséig az iskola nem tud megállapodást kötni.
