A lap információja szerint a 65 minisztériumi delegáltból 22-en tettek eleget Réthelyi Miklós kérésének és önként lemondtak gazdasági tanácsi tagságukról, amelyeknek betöltésére még az előző kormányoktól kaptak megbízást.
A kérést teljesítők közé tartozik Sugár András, a T-Mobile egykori vezérigazgatója, Surányi György, az MNB korábbi és Simor András, a jelenlegi elnöke, valamint Király Júlia MNB-alelnök.
Ugyanakkor a Medgyessy-, s a Gyurcsány-kormány miniszterei közül Békesi László, Draskovics Tibor és László Csaba egykori pénzügyminiszterek, valamint Csillag István gazdasági miniszter visszautasította a felkérést – írja a napilap.
László Csaba Cáfol
László Csaba szerkesztőségünkkel közleményben tudatta, hogy 2010. december 10-i hatállyal önként lemondott a Magyar Táncművészeti Főiskola gazdasági tanácsi tagságáról. Erről levélben tájékoztatta az illetékes tárcát (mely 2010. december 2-án a levelet átvette), és döntését bejelentette a tanács legutóbbi, december 2-i ülésén is.
László Csaba a Magyar Táncművészeti Főiskola gazdasági tanácsi tagságáért járó, a törvény által meghatározott tiszteletdíj nettó összegét a Táncművészeti Főiskola fiatal táncművészeinek fejlődését szolgáló Noverre Táncművészeti Alapítványnak ajánlotta fel, amely összeg számfejtéséről közvetlenül a minisztérium és a főiskola gondoskodott.
Az Országgyűlés által már elfogadott törvénymódosítás szerint 2011. január 31-i hatállyal a rektor és a gazdasági főigazgató kivételével a gazdasági tanácsok valamennyi tagjának megszűnik a megbízatása.
A tanácsok a jövőben 9 tagúak lesznek, amelyekbe négy tagot delegálnak majd a tárcák, s a testület tagjai visszahívhatók lesznek.
