A Cozma-ügy Veszprém Megyei Bíróságon folyó tárgyalásán korábban a tanúk még soha nem fogalmaztak meg negatív állítást az áldozatról. Az emberölés bűntettében eddig mintegy ötven tanút hallgatott meg a bíróság, valamennyien békésnek, barátságosnak jellemezték a veszprémi Patrióta lokál diszkójában a barátnőjével táncoló román sportolót.
Tar László a vallomásában elmondta még, hogy látta, amikor valaki egy széket kapott fel a diszkóbeli verekedéskor, és lesújtott vele. Széket látott a levegőben Lenner Vivien tanú is, illetve azt, hogy üvegszilánkok repültek.
Egy másik tanú, Németh Dániel azt mondta el, hogy a Patrióta lokálban négy-öt „kopasz, kigyúrt, nagy nyakláncokat viselő cigány férfi” állt meg az asztala előtt. „Feltűnőek voltak, feltűnően viselkedtek” – mondta fiatalember, majd arra emlékezett, hogy hamarosan verekedés robbant ki, s a „feltűnő jövevények” Marian Cozmát ütötték.
A sportoló kétszer-háromszor is a földre került, de mindig felállt, majd menekülni kezdett, fel a lépcsőn – vallotta a férfi. Elmondta azt is, hogy elsősorban a „ferde orrú” (Németh Győző másodrendű vádlott) támadta Cozmát. A tanú emlékezete szerint a kopasz férfiak „körbe forogtak a tánchelyiségben”, mintha csak azt kérdeznék, hogy „na, ki kér még”, s eközben egy „vékony srácot” többször arcon is csaptak, majd elindultak ők is fölfelé Cozma és a többi kézilabdázó után.
Gabler Dániel tanú szerint „szokásos vendéglátóhelyi balhénak” tűnt az egész dulakodás a Patriótában. A tanú az ügyész kérdésére kijelentette, hogy Marian Cozma „egyáltalán nem volt ittas, s nem dülöngélt”. Hasonlóan vallott Végh Attila tanú is, azt mondta, hogy „Marian Cozma békésen táncolt a barátnőjével, és egyáltalán nem dülöngélt”. A tanú elmondta, hogy a román sportoló közelében, Ivan Lapcsevics szerb kézilabdázó mellett állt, amikor „számára ismeretlen, kopasz alakok” lökdösődni, majd verekedni kezdtek Cozmával. Utalt arra is, hogy a „fekete pólóst” (Raffael Sándor elsőrendű vádlottat) látta Marian Cozma közvetlen közelében.
Végh Attila is emlékezett arra, hogy egy „vékony srácot többször arcon ütöttek a cigányok”, s széket is látott röpülni; szerinte „egy fehér pólós, kopasz cigány” (Pál Gábor negyedrendű vádlott) dobta a verekedők közé. A tanú úgy emlékezett, hogy Marian Cozmát a sporttársai segítették fel a padlóról – emlékezete szerint Ivan Pesic -, majd menekülni kezdtek fölfelé a lépcsőn.
Glázer Anita tanú egyszerre érkezett a barátaival éjszaka a Patrióta bejáratához a mintegy 25-30 tagból álló társasággal, s mint vallotta a nyomozás során: akik eléjük kerültek, azokba belekötöttek, s egyikük „valami olyasmit is mondott, hogy most elcsesszük a bulit”. A kézilabdázókkal kapcsolatosan pedig azt mondta – látta a diszkóban Marian Cozmát, Ivan Lapcsevicset, Ivan Pesicet, Zarko Sesumot, Gulyás Pétert és az Iváncsik testvéreket -, hogy „nagyon normálisan viselkedtek, mint mindig”. Az ügyész kérdésére kijelentette: „Cozma a barátnőjével táncolt, ittasnak nem látszott”.
A tanú az utcán lezajlott verekedést nem látta, mire kiért, már a mentő érkezett, s szerinte nagy volt a káosz, a kiabálás és a sírás, s arra emlékezett még, hogy Zarko Sesumot látta térdelni a mozdulatlanul fekvő Cozma mellett. A bűnügy tárgyalása pénteken újabb tanúk meghallgatásával folytatódik.
Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án hajnalban gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat.
