Belföld

Szijjártó: indokolt volt Járai fizetésemelése

Szijjártó Péter szerint indokolt volt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottsági elnöke fizetésének emelése, hiszen a jegybankelnök és a Járai Zsigmond által viselt felelősség tekintetében kisebb a különbség, mint amit a fizetésük közötti eltérés tükrözött.

Volt egy fizetésben jelentős különbség a nemzeti bank elnöke és felügyelőbizottsági elnöke között, miközben a felelősség ügyében koránt sincs ekkora különbség, ezeket egymáshoz kellett igazítani – indokolta a kormányfő szóvivője keddi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre azt, hogy a 2011. évi költségvetést megalapozó, a kormány által is támogatott módosító indítványok hétfői parlamenti elfogadása nyomán az MNB fb-elnökének tiszteletdíja havi bruttó 1,2 millió forintra emelkedik, 300 ezer forintról. (A jegybank felügyelőbizottságát az elmúlt hetekben újította meg a parlament, elnöke Járai Zsigmond korábbi MNB-elnök lett.)

Szijjártó Péter – egy hétfői, a közjogi méltóságok 13. havi juttatását megszüntető parlamenti döntést kommentálva, szintén kérdésre válaszolva – kitért arra: elképesztő számukra, hogy amikor a szocialista kormánytöbbség korábban arról döntött, hogy a megszorítások keretében elveszi a közalkalmazottaktól a 13. havi fizetést, pont arról feledkeztek meg, hogy a szocialista miniszterelnöknek is jár ez a juttatás.

Ezt őszintén meg kell mondani, hogy most vettük észre, merthogy teljesen kézenfekvőnek gondoltuk, hogyha a közalkalmazottaktól elvették a 13. havi fizetést, akkor elvették a miniszterelnöktől is – mondta a szóvivő, hozzátéve: ezért kérték a Fidesz-frakciót, járjon el az ügyben, hogy meg lehessen szüntetni “ezt az elképesztő állapotot”. A dolog diszkrét bájához tartozott, hogy a szocialisták ahelyett, hogy bocsánatot kértek volna, mindenfajta mondvacsinált érvekkel próbáltak politikai támadást indítani az előterjesztők ellen – jegyezte meg.

Arra a kérdésre, a kormány tesz-e lépéseket a benzin árának mérsékléséért, azt mondta: tanulmányozzák a helyzetet, és meglátják, mit tehetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik