Sipos Jenő elmondta: egy szerb kamion jelentkezett belépésre azzal, hogy
fémállványzatot szállít Olaszországba. A pénzügyőrök a járművet a tételes
vizsgálat során kamionröntgennel is átnézték. Ekkor a jármű homlokfalában egy
rejtekhelyre lettek figyelmesek, ahonnan 312 kilogramm marihuána került elő.
Az elsődleges vizsgálatok szerint 630 millió forint értékű kábítószer
szállítmányt a vámosok lefoglalták. A sofőr a lelepleződés után megpróbált
elmenekülni, de hiába szaladt át a szerb oldalra, az ottani hatóságok elfogták.
Jelenleg tart a vizsgálat arról, hogy pontosan honnan indult a szállítmány, kik
lehettek a címzettek és a férfi milyen magyarországi kapcsolatokkal
rendelkezett. A sofőr ügyében egyébként tart az egyeztetés a két ország
hatóságai között – tette hozzá az ezredes.
