Belföld

Kivonult az MSZP a nyugdíjvitáról

A Jobbik javaslatot tett a kormánynak, az LMP szerint a kabinet az emberek magántulajdonára pályázik.

Megkezdte az Országgyűlés a szabad nyugdíjpénztár-választásról, valamint a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról szóló törvénymódosítások általános vitáját. Ahogy korábban ígérték, a szocialista képviselők a vita kezdetén kivonultak az ülésteremből.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője közleményében úgy reagált: “Nagyon sajnáljuk, hogy a szocialista képviselők a magyar nyugdíjak megmentése helyett a Barcelona – Real Madrid futballmérkőzést választották”.

Hegedűs Tamás, a Jobbik vezérszónoka megismételte korábbi javaslatukat, amely szerint a nyugdíjrendszer második pillérén belül – a magánpénztáraknál – hozzanak létre egy állami pénztárat, ahol virtuális számlát vezetnének a magánrendszerből átlépőknek, és ezeken az állampapírok éves hozamát írnák jóvá. Ez egy valós lehetőség lenne azoknak, akik váltanának, és nem szüntetnék meg a magánpénztárakat sem – mondta. Szerinte a kormány ígéretével szemben az állami nyugdíjrendszerben nem lennének tényleges egyéni számlák, csak valamiféle nyilvántartása lenne az ügyfeleknek. Hegedűs Tamás szerint ebben az ügyben téves az MSZP retorikája is, amely azt hirdeti, hogy a kormány le akarja nyúlni a pénztártagok megtakarítását.

Az LMP-s Vágó Gábor felszólalásában azt mondta, újabb mérföldkőhöz érkezett a jogállam lebontása Magyarországon a magán-nyugdíjpénztárak államosításával, és a magántulajdon biztonsága elleni szégyentelen támadásnak nevezte a kormány terveit. Úgy vélte: már a törvényjavaslat címe is cinikus, mert se szabad pénztárválasztásról, se elkülönített nyugdíjalapról nincs szó abban, ahogy az egyéni számlák megteremtéséről sem. Szerinte a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap irányítótestülete is csak egy fideszes bábcsoport lesz Matolcsy György irányításával.

Vágó Gábor felvetette, hogy a törvény elfogadása után elvileg 45 munkanap lenne arra, hogy az érintett pénztártagok nyilatkozhassanak tagságukról. A három millió pénztártag országszerte nyolc nyugdíjfolyósítónál nyilatkozhatna. Ennek alapján napi átlagban 8 ezer pénztártag nyilatkozatát kellene biztosítani, ami fizikailag is lehetetlen – fogalmazott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik