Belföld

Az önkormányzatok szerint elfogadható a jövő évi finanszírozás

Az országos önkormányzati érdekszövetségek szerint az ország és a helyhatóságok gazdasági állapotához képest elfogadható az önkormányzatok jövő évre tervezett finanszírozása - közölte a Belügyminisztérium pénteken.

A tárca tájékoztatása szerint csütörtökön sikeres konzultációt folytattak a jövő évi költségvetési tervezetről az országos önkormányzati érdekszövetségekkel, amelyek ennek keretében tájékoztatást kaptak a szférát érintő 4,5 százalékos növekményről is.

Mint írták, a fórumon az érdekképviseletek megállapították, hogy a korábbi évek szocialista kormányai által elvett százmilliárdokat nem képes a jövő évi költségvetés egy összegben visszaadni az önkormányzatoknak. „Ugyanakkor egybehangzóan elismerték, hogy az ország és a helyhatóságok gazdasági állapotához képest elfogadható az önkormányzatok jövő évre tervezett finanszírozása” – tette hozzá a minisztérium.

A közlemény szerint „az elmúlt nyolc év szocialista kormányzásának következményeként a magyar önkormányzatok valóban egyre nehezebb helyzetbe kerültek”, közülük több száz napi fizetési gondokkal küzd.

A Belügyminisztérium kiemelte: a kormány eltökélt abban, hogy a közvetlen anyagi segítségen túl az önkormányzatok egyes feladatainak átrendezésével is elősegítse a helyhatóságokat sújtó forráshiány kompenzálását.

Közlése szerint a jövő év egyik tétje, hogy sikerül-e megállítani az önkormányzatok idáig tartó rohamos eladósodását, kiszabadítják-e a helyhatóságokat az egyre fojtogató adósságcsapdából.

„A Belügyminisztérium mindent meg fog tenni, hogy helyreálljon az önkormányzatok gazdasági egyensúlya, melyhez az alapot a jelenlegi költségvetés jelöli ki” – zárul a közlemény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik