Belföld

Oszkó: nem én lennék az utolsó pénztári tag

Az alkotmánybírók vagy akár a Költségvetési Tanács tagjai és szakértői után most épp hárommillió magánnyudíjpénztári tag érezheti a tarkóján a hatalom hideg és nyirkos leheletét - írta legújabb blogbejegyzésében Oszkó Péter.

A volt pénzügyminiszter szerint kis gondolkodás után belátható, hogy legyen bármilyen erős is az aktuális kormánytöbbség, az évtizedekkel későbbi nyugellátással kapcsolatosan tett kijelentései mégis csak kevéssé vehetőek komolyan.

“A mai nap szóban megfogalmazott javaslat, azaz a magánpénztárban maradók azon állami nyugdíjának a megvonása, melyre jövedelmük utáni járulékbefizetések alapján egyébként jogosultak, vélhetően az alapjogok oly hosszú skáláját sértené, hogy könnyen lehet, a későbbi kormányokat valamely hazai vagy nemzetközi bírói fórum jóval megelőzheti” – olvasható blogbejegyzésében. “Az viszont nem kétséges, hogy ebben a kiélezett és tényszerűen fenyegetett helyzetben a döntését mindenkinek magának kell meghoznia” – teszi hozzá Oszkó.

“Azt meséltem egy délutáni rádióinterjúban, hogy még hetekkel ezelőtt egy baráti beszélgetésben a pénztári rendszer felszámolásának szándékával kapcsolatos elégedetlenségemet érzékeltem azzal, hogy jeleztem, én még akkor is pénztártag maradok, ha azzal fenyegetnek meg, hogy a teljes állami nyugdíjamat elvesztem” – emlékezteti olvasóit a volt pénzügyminiszter. “Remélem, hogy a kormányzati javaslatokra még akaratlanul sem én adtam ötletet. Arra viszont még csak utalást sem szeretnék tenni, hogy én lennék az utolsó pénztári tag, mert ez azzal a következménnyel is járna, hogy mindenki más visszalép az állami rendszerbe” – teszi hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik