Több területen is katasztrófát lát kibontakozni az – egyfajta szamizdatként terjedő – új közoktatási törvénykoncepcióból az OktpolCafé legutóbbi bejegyzésében Radó Péter. Az egyik ilyen terület az állam szerepének újradefiniálása, amelyet két – együtt olvasandó – megközelítés határoz meg a szerző szerint: a kormányzat kizárólagos hatalma a közoktatás minden lényeges aspektusának meghatározásában, és az értéksemlegesség felfüggesztése. A tervezet leginkább irritáló eleme a gyermekek neveléséért viselt felelősség „megosztása” a szülők és a pedagógusok között – írja Radó és hozzáteszi, ha az állam olyan értékeket kényszerít a gyermekeimre, amelyeket én nem osztok, ha nem tartja feladatának, hogy biztosítsa gyermekeim emberi jogait, és ha elvonja a szülői felelősségem egy részét, lényegében felmondja a velem kötött „társadalmi szerződést”.
A teljes bejegyzés az OktpolCafén olvasható
Az oktatásirányítás tervezetében felvázolt új rendszere két pilléren nyugszik: a központi adminisztratív irányításnak csak a pártállami időkben érvényesített megerősítésén és az irányítás hivatásrendi elemekkel való kiegészítésén. A központ irányítás abszolút hatalmát részben a szabályozás módja (kerettörvényen alapuló rendeletek tömegével való kormányzás), részben pedig a dekoncentrált szakigazgatási rendszer (megyei közigazgatási hivatalok oktatási osztályai) megteremtése és a „dekóknak” adott, minden lényeges irányítási területre kiterjesztett egyedi döntési felhatalmazások tömege biztosítja – véli az OktpolCafé szerzője.
A korporatív irányítás két kulcseleme az állam által létrehozott Pedagógus Kamara, amely a pedagógusok képviseletében és az országos konzultációs mechanizmusban felváltja a pedagógus-szakszervezeteket, (ez a szisztéma az 1927-es olasz alkotmányra emlékezteti Radót) és a nevelőtestület döntési jogosítványainak kiterjesztése. Ami mindebből összeáll, az egy olyan oktatásirányítási rendszer, amire telivér diktatúrákban találunk csak példát – írja. A központi oktatásirányítás ebben a rendszerben adminisztratív tanügyigazgatássá egyszerűsödik, és a hatékony részletszabályozás álomvilágába húzódva feladja a problémamegoldás és stratégiai irányítás ambícióját. A korporatív elemek megerősítése pedig nem más, mint a pedagógiai populizmus tobzódása – áll a bejegyzésben.
A kialakítani szándékozott új tartalmi szabályozási rendszer lényegében visszatérés a (tan)tervutasítás rendszeréhez, amely egy tartalmakkal feldúsított alaptanterven és kötelezően választott (minisztérium által kiadott) kerettanterveken alapszik. A pedagógiai program és a részét képező helyi tanterv megmarad, de teljesen kiüresedik: a kerettantervek által meghagyott „szabad” 10 százaléknyi tanítási idő kitöltésére korlátozódik. (Tantervi szakértők jól tudják, hogy centralizált tantervi szabályozási rendszerekben ez a bizonyos 10 százalék a gyakorlatban valójában nem létezik.) Az egyházi iskolák általában és a mindenkori oktatásirányítás barátai természetesen egyedi miniszteri engedéllyel eltérhetnek a kerettantervtől.
Radó Péter
Az intézményi és fenntartói minőségirányítás teljesen kikerül a tervezetből – hívja fel a figyelmet Radó. A felvázolt „külső pedagógiai-szakmai ellenőrzés” lényegében óralátogatásokon és megfigyelésen, valamint dokumentumok vizsgálatán alapszik, és a megyei oktatási hivatalok által felkért szakértők végzik majd. (Tehát tanfelügyelet sem lesz.) Mindez – Radó szerint – fényévekre van az EU-ajánlásoknak megfelelő szervezeti tanulást és a szakmai elszámoltathatóságot biztosítani hivatott külső intézményértékeléstől, igazi időutazás.
A pártállami időkre kísértetiesen hasonló irányítást, tartalmi szabályozást és minőségpolitikát egy mindebbe jól illeszkedő oktatásfinanszírozási rendszer egészíti ki. A tervezet a normatív finanszírozást egy a nyolcvanas évek elején a mezőgazdasági termelőszövetkezetek finanszírozására alkalmazott rendszerre emlékeztető megoldással, egyfajta bértömeg-gazdálkodással váltaná fel. A tervezett központi bérfinanszírozás alapja a finanszírozandó osztályonkénti órakeret egységes központi megállapítása és a legfontosabb intézményi paraméterek (indítható osztályok száma, tanár-diák arány, stb.) a megyei oktatási osztályok (és nem a fenntartók) által iskolánként történő megállapítása. Röviden: az állami költségvetés iskolákat finanszíroz majd függetlenül az azok által ellátott feladattól. Ezt egészíti ki a fenntartók tárgyi feltételek biztosítására vonatkozó finanszírozási kötelessége, amelyre megint csak az egyházi iskolák kapnak költségvetési támogatást.
A tervezet jelenlegi formájában mindezeken kívül konkrét változtatások tömegét tartalmazza, ilyen például a tankötelezettség idejének kurtítása, a szakmai és szakértői szolgáltatások egészének visszaterelése egy állami fenntartású rendszerbe, a középiskolai felvételi méltányosságának felszámolása, vagy az SNI kategória kiterjesztése a halmozottan hátrányos helyzetű és a „gyermek- vagy fiatalkorú bűnözésben elítélt” gyermekekre. A szakmai ellenőrzés kivételével mindegyik nagyobb terület tervezett újraszabályozása alkotmányossági problémák tömegét veti fel. Kétharmados többség birtokában természetesen minden, a tervezetben szereplő szabályozási szándékhoz hozzá lehet igazítani az alkotmányt, de összességében ez olyan alkotmányt eredményezne, amivel kiírnánk magunkat a civilizált európai országok közül. Bár lehet, hogy már egy ilyen közoktatási törvény is elég lenne hozzá – zárja az OktpolCafé bejegyzését Radó Péter.
