Belföld

Jaksity – Küllői: a mutyi túl erős

Állandó katasztrófában élünk, mutyi van, de szofisztikálódik, és ideje lenne végre felébredni. Páros interjúnkban az üzleti élettől hátrébb lépett két mecénás, Jaksity György és Küllői Péter vall adakozásról, adománygyűjtésről és ennek kultúrájáról, hiteltelen alapítványokról és arról, mennyibe kerülhet az adománygyűjtés. Alább az interjú első része.

Jól van ez így, hogy kampányok vannak, de nincs egészséges adakozási kultúra?

Küllői Péter: Az jó, ha vannak kampányok és megnyílnak a pénztárcák, de baj, hogy nincs egészséges adakozási kultúra. Az a gond, hogy a hétköznapokon azt várjuk, a problémákat más oldja meg. Ez nem a kultúra része.

Jaksity György: Minden jó, ami pozitív hozzáállásról szól. És ha ez valakinek örömet szerez, akkor kerek a történet. Bennem is van olyan kekeckedés, mint Péterben. Jó lenne, ha nemcsak akkor adnánk, amikor tragédia történik. Hozzáteszem, olyan országban élünk, ahol tragédia van állandóan. Az ország maga egy nagy tragédia, tehát emiatt 24 órában kellene nemcsak adakozni, hanem olyan életet élni, hogy ezt a tragédiát kollektíve csökkentsük. Miközben fontos az adakozás! De az is fontos, hogy ez ne az államot helyettesítse! A vörösiszap kapcsán ki fog derülni, kinek a felelőssége. Az államnak feltehetően van kárterítési és egyéb felelőssége az ügyben. Számtalan hatósága van, amit azért fizetünk, hogy ilyen katasztrófákat megelőzzön, és ezt nem tette meg. Illetve van egy vállalat, amely feltehetően hibás ebben a dologban, bár ezt ma még nem tudjuk. Tehát miközben adakoznak az emberek ilyen ügyben, jó lenne, ha nem az adakozás lenne a forrás már a második órában sem. A magyar állam nemzetközi összehasonlításban is kimagaslóan sok pénzt oszt újra (a bruttó hazai termék mintegy felét), ezért elvárható lenne, hogy igazgatási, rendészeti, egészségügyi, oktatási, szociális és öregségi ellátásaink is kimagaslóak legyenek, de sajnos épp az ellenkezője igaz, emiatt a civil szféra nem egy magas állami szolgáltatás felett járul hozzá a társadalmi jóléthez, hanem az ország teljes lezüllését és elszegényedését próbálja lassítani.
Jaksity György (Fotó: Gáti András)

Jaksity György (Fotó: Gáti András)

K.P.: Hogy állandó katasztrófában élünk, ezzel maximálisan egyetértek. Lehet, hogy húsz év kell hozzá, de előbb-utóbb rá fognak jönni az emberek arra, hogy nincs messiás, aki mindent megold. Az állam nem old meg mindent! Ha szeretném, hogy valami történjen a környezetemben, akkor azért tenni kell! Ez a kultúraváltás meg kell, hogy történjen.

A probléma abból adódik, hogy nem értjük miért nem mindig az állam dolga a segítés?

J.Gy.: Az emberek úgy gondolkodnak erről, hogy ha a saját életükről van szó és valami nem stimmel, akkor azt az államnak kell megoldani. Viszont ha nekik kell hozzájárulni az állam költségvetéséhez (hogy abból meg tudjon oldani az állam egy problémát) az nem az ő dolguk. Az ugyan az állam dolga, de a forrást szerezze be valahonnan a Holdról. Így állnak hozzá.

Hogy alakítható ki a személyes társadalmi felelősség egy ilyen környezetben?

K.P.: Ha csak ebből a szempontból nézzük a személyi jövedelemadóból felajánlható egy százalékot, akkor az ma rossz intézmény. Azt sugallja, hogy elég, ha az adómból adok és nekem már semmit sem kell mellé tennem.

Megnéztem: az adózók közül egymillió hétszázezer ember tölti ki az egy százalék átutalására vonatkozó cetlit…

J.Gy.: Tehát az adózók fele még csak ezt sem teszi meg!

K.P.: Így van, de ez javuló arány. A fogadó szervezetek körében viszont ez egy összeg. Nem tudják, ki adta az egy százalékot. A Bátor Tábor az első tízben van, de halvány dunsztunk sincs arról, hogy ezt ki adta…

J.Gy.: Pedig milyen jó lenne!

K.P.: Igen! Segíteni kellene a szervezeteket abban, hogy kapcsolatba kerüljenek azokkal, akik mellettük állnak. Ez most így nem jó rendszer.

Küllői Péter (Fotó: Gáti András)

Küllői Péter (Fotó: Gáti András)

Vagy fejlesztendő. Azért csak nem baj, hogy az emberek az adójuk egy százalékát felajánlva adnak?

K.P.: Ezen túl kell lépni. Nem abból kell kiindulni, hogy mindenki lop, csal, hazudik. Bizalom kellene, mint az angolszász rendszerben. Például hogy valamennyit le lehessen írni az adóból, ha adok.

J.Gy.: Van még egy baja ennek az egy százaléknak. (Amellett, hogy még mindig jobb, mintha nem lenne.) Az időbeli eltérés. Az egy százalék majdnem egy év múlva ér célba. Ha valaki részt akar venni egy támogatandó szervezet életében, akkor annak a döntés körül kellene történnie, hogy személyesen és időben minél közelebb legyenek egymáshoz.

A társadalmi felelősségvállalásban azért az egy százalék léte segített. Nem?

K.P.: De igen. Csak van egy hitelességi probléma is. Úgy tűnik néhány szervezet nem jól használja fel az adományt. Erről vannak információk. Aki adni akar, az pedig el van veszve. Nem tudja, ki hiteles és ki nem?

Azok tudnak gyűjteni, akik képesek reklámra költeni. Néhány éve olyan szervezet vezette az egyszázalékos felajánlási listát, akiről azt feltételezik, hogy nem a meghirdetett célra, hanem magáncélra fordította a megszerzett pénzt. Hogy lehet ebben rendet rakni?

K.P.: Civil minősítő rendszer kellene. A világon működik már ilyen. Ha valaki kapott egy plecsnit, mint az üzleti világban, akkor világos, hogy az egy hiteles civilszervezet. Ez olyan, mint amikor egy céget auditálnak.

J.Gy.: …bár lehet, hogy ez mostanság rossz példa…

K.P.: Igen, de azért az mégiscsak jelent valamilyen garanciát. Egy hitelesített szervezet profin, tisztán működik, jól gazdálkodik, arra használja az adományt, amire mondja és nem másra…

Kezdeményezhetnénk…

J.Gy.: Mi már egyszer megtettük. A Mosoly Alapítvány egyik első kezdeményezése volt a ’90-es évek végén. Annyira komplikált jogi helyzetben kellett gondolkozni, hogy ez megvalósíthatatlan volt.

K.P.: Másrészt túl sok ellenérdek volt akkor. A mutyi túl erős!

Most is?

K.P.: Mutyi ugyanúgy van, de több a hiteles szervezet. Üzleti oldalon is nagyobb a felelősségvállalás. És ha ma a cégek adnak, akkor annak utánanéznek. Nem véletlen, hogy amikor ’96-ban elkezdtük a Mosoly Alapítványt, kimentünk a piacra és azt mondtuk, itt vagyunk, lehet hozzánk jönni. Nem jöttek. Akik mégis, azok közül kevésnek hittük el, hogy tényleg arra megy a támogatás, amire mondják. Sokan csinálják jól a dolgukat, de a civileknek is meg kell tanulni hitelesen is működni. Ezt is kikényszerítheti egy ilyen minősítő szervezet. Ma már ennek inkább van realitása. Akkor a mutyi nagyon nagy volt.

J.Gy.: …Szofisztikálódik a mutyi. Abszolúte.

Te ezt tapasztalod?

J.Gy.: A mi alapítványaink általában szigeteket képeznek. És Magyarország veszi körül. Hogy klasszikusokat idézzek …

K.P.: Azt látom, hogy egyre több a sziget. És azt, hogy a szigetek lassan összeérnek.

Titeket keresnek azzal, hogy veletek „mutyizzanak”?

K.P.: Nem. Soha nem is kerestek.

J.Gy.: Nem. Gyorsan elterjed már az üzleti életben, hogy nem kérsz vissza pénzt és nem adsz vissza pénzt. Mint ahogy mi is tudjuk, hogy ki hogy működik, rólunk is tudják, hogy mi egy másik pályán focizunk. Az a nagy szerencsénk, hogy mi eleve ebbe szocializálódtunk. Az angolszász befektetési kultúrába nem fér bele a mutyi. Nem azt mondom, hogy Grál-lovagok élnek a City-ben vagy a Wall Streeten, de ami Magyarországon zajlik, az nem fér bele.

K.P.: A hitelesség felépítése nehéz dolog, de elveszteni baromi könnyű. Ebben a világban az is benne van, hogy nem éri meg.

Azok, akik kicsit nagyobb felelősséget éreznek és adni akarnak, el vannak veszve. Még nincs ilyen hitelesítő szervezet. Ők most hogy tájékozódjanak?

J.Gy.: Aki komoly vagyont képes generálni, annak megvan a képessége arra is, hogy ezt a szférát felmérje. Mi azzal kezdtük, hogy megfinanszíroztunk egy akkor méregdrága tanulmányt, mert fel akartuk mérni, hogy tényleg jó dologra célzunk-e? Valóban ezek azok a területek, amelyeket az állam, a civil szféra nem a súlya szerint kezelt? Részben ezen kutatás eredményeiből jöttek azok a programok, amiket ma a (mosolyos) alapítványok csinálnak. Azt hiszem ezt mindenki a maga szintjén is meg tudja valósítani. Ma már sok szervezet foglalkozik azzal, hogy a civilekről hiteles információt adjon. Ilyen például a NIOK. Ha valaki el akar indulni, azért nagyon nem veszik el. Inkább az a kérdés, hogy el akar-e indulni?

Másfelől meg van-e annyira tudatos…

K.P.: Kell!

J.Gy.: pont ez a felelősség kell hozzá!

K.P.: Ettől fog változni!

Igen, de egy vasgyári munkás nem biztos, hogy fel tudja mérni, ki a hiteles. Neki hogy kellene tájékozódni?

J.Gy.: Lehet, hogy ő sokkal jobban felméri, mint mi! Az életben sok mindent nem ismerünk jól. Például én a mélyszegénységgel nem találkozom. De tudom, hogy van. Ha valaki ehhez közelebb él, az nálam sokkal okosabban tud ehhez a problémához hozzányúlni. Én max’ az agyamból tudok ezen dolgozni.

K.P.: Mindig a pénzről beszélünk. Pedig nemcsak erről kellene. A tudást, a vasgyári munkás is be tudja vinni egy szervezetbe. Ha tudom, hogy a számomra ismerős ember ott van a szervezetben, akkor oda szívesebben adok. Az ember, szerintem negyvenéves koráig nem tudja, hogy mennyi pénz kell az élethez. Aztán rájön, hogy sokkal kevesebb, mint amennyit gondol.

J.Gy.: Csak az idő telik egyre kevesebből…

K.P.: És hogy azzal nem tesz jót, ha a gyerekeinek pénzt ad. Azzal igen, ha lehetőségeket ad. De 22 évesen is lehet idővel, energiával és valamilyen tudással egy ügy mellé odaállni. Ez is alakul valamennyire.

Van trendje az adományozásnak? Ti kitaláltátok a hangjegyárverést vagy hogy a művészek és az autista otthonok közösen kapjanak az elárverezett műtárgyakból befolyt pénzből. Ezt a média is szívesen felkarolta, mert új volt. Ez a járandó út?

K.P.: Én nem hiszek az egyirányú utcákban. Kétirányú forgalomnak kell lennie. Az „adok”-nak és a „kapok”-nak egyenesúlyban kellene lenni. Egy alapítvány is tud adni. Például köszönetet. Vagy hogy amit kap, azt felelősségteljesen használja fel. Ezeknek az összekapcsolása pl egy aukcióval azt is eredményezi, hogy akik ott vannak, azok adnak és kapnak is. Ha jól van megcsinálva, ez egy jó eszköz.

J.Gy.: Abszolúte így van.

Mi a trend? Könnyebb pénzt gyűjteni, vagy inkább ráfordított energiát?

K.P.: Pénzt most nehezebb gyűjteni. Mégiscsak válság van.

J.Gy.: Kiesnek támogatók, mert az élethelyzetük megváltozik.

Jön helyette más típusú támogatás?

J.Gy.: Persze. De még visszatérve: a Bátor Tábornál és a Mosoly Alapítványnál is mi nemcsak akkor jelentkezünk, amikor pénzt kérünk. Ez fontos! Folyamatos kapcsolat van. Hírlevél, weboldal… Ha valaki veszi a fáradságot, akkor tudjon tájékozódni. A harmadik a social média. Magánszemélyként terveim szerint soha nem leszek fent egyetlen ilyen oldalon sem, de az alapítvány és a cég fent van. Mert közérdekű feladatot látnak el, illetve ezen keresztül is kapcsolatba kerülhetnek velünk a támogatók, ügyfelek. A negyedik, hogy olyan eseményeket szervezünk, amelyekkel nem kérünk semmit. Még belépti díjat sem. Exkluzív, zártkörű
tárlatvezetést, színházi darabokat, borkóstolót … Mi több olyan kiállításra hívtuk el zártkörűen a támogatóinkat, amelyek exkluzívak voltak, kellemes estét töltöttünk el és egy vasat sem kértünk. A támogatónak éreznie kell, hogy Ő partner. Hogy kétirányú az utca.

Jaksity – Küllői: a mutyi túl erős 3

K.P.: A Bátor Tábornak több mint ezer önkéntese van. Ötszáz minimum kell a működéshez, de ez jóval nagyobb bázisból jön össze. Ők a munkájukkal és idejükkel állnak oda. Ezt a bázist nekünk karban kell tartani.

Kicsit visszatérek még a pénzhez. Mindig kérdés, hogyha adok, tényleg arra költik-e, amire szántam? A felajánlott összeg hány százalékának kell célba érnie – úgy, hogy közben azért az alapítvány is működhessen?

K.P.: Ezt ketté kell választani. A nemzetközi világban azt nézik, hogy a pénz megszerzésének mennyi a költsége. A nemzetközi ökölszabály az, hogy 20 százalék alatt hatékony a szervezet.

A pénz megszerzése nem kerül többe az adomány 20 %-ánál?

K.P.: Igen. 20 % felett vigyázni kell a szervezettel. Van olyan alapítvány, amelynek 50 % fölötti az ilyen ráfordítása. Oda nem szabad adni.

Ezt egy átlag állampolgár soha nem tudja meg…

K.P.: Előbb-utóbb meg fogja tudni. Ma még azt nem tudják az alapítványok, hogy mit jelent a pénz megszerzésének költsége.

Ez ma kimutatható?

J.Gy.: Forint, fillérre megmondható. Csak azt nem tudjuk, hogy mennyibe kerül XY önkéntes ideje. Márpedig a Concorde-ban és a velünk együttműködők közül sokan segítenek társadalmi munkában. Ez viszont óriási tétel! Minden mást tudunk. Ez ma azért érdekes, mert ezeket az aukciókat nem tudjuk 20 % alá vinni. Nem azért mert hülyék vagyunk vagy pazarlunk. Ezek ma még olyan nagyságrendben zajlanak, hogy az alapköltségek nem vihetők ez alá. Ha valakit, több tízmilliós bevételű estélyre, aukcióra hívunk, nem adhatunk neki ropit, meg jaffaszörpöt egy külvárosi kultúrházban. Miközben az lenne a racionális. Azt kellene ugyan mondani, hogy itt van az asztal, üljenek le és indul az aukció, de szerintem soha többet nem jönnének. A kisebb alapítványoknál nagyon igaz, hogy pénzügyi szempontból teljesen irracionális fund rasing-akciókat csinálnak. Nekünk ma még sokkal jobban megérné ezt a pénzt betenni a saját jövedelmünkből. De amikor azt mondjuk, hogy szeretnénk 5 év múlva önjáró alapítványokat plusz az egy százalékokból kapni, akkor invesztálunk négy éven keresztül marketingbe, stratégiába, kapcsolatokba, fund rasingbe, bármibe, ami a célhoz közelebb visz. Ha a social médiából szeretnél forrásokhoz jutni, évekig fogod építgetni, mire hoz valamit. Ezekkel az eseményekkel megszerettetjük a témáinkat. És közben visszajelzéseket kapjunk arról, mit kellene másképp csinálni.

K.P.: Akkor vagyok sikeres, ha nem kellek azokhoz az ügyekhez, ami mellé odaállok. Akkor válhat önfenntartóvá az ügy. Ahhoz, hogy ne kelljek, invesztálnom kell.

(A páros interjú második részét holnap publikáljuk.)

Párhuzamos életrajzok

Jaksity György a Concorde alapítója, az igazgatóság elnöke. Részt vett a Budapesti Értéktőzsde alapításában, 2002-től 2004-ig annak elnöke volt. A Bankárképző, a Corvinus egyetem és más felsőoktatási intézmények előadója, több szakkönyv, képzési anyag, cikk, tanulmány szerzője. 2004-ben a Financial Times a 25 legígéretesebb fiatal európai üzletember közé választotta, 2008-ban elnyerte az Ernst &Young Év üzletembere 2007 díjat. Korábban tagja volt a World Economic Forum Global Leaders for Tomorrow csoportnak. Küllői Péterrel közösen hívták életre a Mosoly Alapítványt. Azóta a Mosoly által alapított szervezeteket, például a Mosoly Otthon Alapítvány segíti. A társadalmi és egészségügyi, szociális területen túl kiemelt támogatója a kortárs képzőművészetnek is.

Küllői Péter mérnök végzettségű, nemzetközileg elismert bankár. A kilencvenes évek közepétől a Creditanstalt Értékpapír Rt. magyarországi igazgatója, pár év múlva a befektetési bank londoni központjának egyik vezetője. Negyven éves korában (2000-ben), karrierje csúcsán kiszállt az üzleti világból. Azóta hivatásszerűen foglalkozik jótékonykodással, főleg krónikus beteg gyerekeket támogat. Nevéhez fűződik a 2002-ban alapított Bátor Tábor, jelenleg az alapítvány kuratóriumának elnöke. A Zeneakadémia elkötelezett segítője, a Gazdasági Tanács tagja, a Génie Oblige Alapítvány kuratóriumi tagja. A Zeneakadémiáért végzett munkájáért 2005-ben Az év patrónusa díjjal tüntették ki. 2007-ben a nonprofit és üzleti szférától Az év egyéni adományozója díjat kapta.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik