Belföld

Fenyeget az új alkotmány

Már hetekkel ezelőtt írásban figyelmeztette Schmitt Pál köztársasági elnököt Balás Béla kaposvári püspök arra, hogy nyelvtani és teológiai gondok is vannak az új alkotmányhoz készített javaslatcsomagjával – írja a Népszava a hvg.hu-ra hivatkozva.

Ez azért is érdekes, mert éppen a Köztársasági Elnöki Hivatal kérte fel a katolikus főpapot a szöveg ellenőrzésére. Az anyag azonban ennek ellenére heteken át hibásan volt elérhető az alkotmány-előkészítő eseti bizottság honlapján.

“Kérjenek fel teológus szakértőket, illetve legyen az egész műnek nyelvhelyességi gondozója” – idézte a püspök levelét
a portál.

Balás Béla kifogásolta, hogy Schmitt a Szent Korona-tanra építené az alkotmányt. Mint írta, „az új magyar
alkotmány előkészítésekor politikai, vallási feszültséget gerjesztenénk, továbbá időt, erőt veszítenénk, ha nem vennénk
figyelembe az elmúlt évszázadok változásait”.

Azt is hozzátette: „A szeretet azt diktálja, hogy értékeinket, hagyományainkat fordítsuk le a világ által beszélt új nyelvre (…), mert az ősi szabályozás betű szerinti folytatása ma sokak számára nemcsak érthetetlen, hanem fenyegető is.”

A lap emlékeztet rá, hogy az államfő kommunikációért felelős hivatalának vezetője, Kiss Norbert azt mondta, Schmitt nem is látta a helyesírási és fogalmazási hibáktól hemzsegő javaslatcsomagot, mielőtt az nyilvánosságra került volna, de nem is közlésre szánták – írja a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik