Belföld

MSZP: kárpótolják a magán-nyugdíjpénztári tagokat!

Az MSZP határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek annak érdekében, hogy az állam adja vissza az érintetteknek a magán-nyugdíjpénztári tagdíjak nyugdíjjárulékként elvont összegét és az elmaradt hozamokat.

Kiss Péter arról tájékoztatta a sajtót, hogy tíz képviselőtársával – közte Mesterházy Attila pártelnökkel – határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűléshez a magán-nyugdíjpénztári tagok kárpótlása érdekében.

A határozati javaslatban kezdeményezik, hogy az Országgyűlés kérje fel a kormányt egy erről szóló törvényjavaslat benyújtására idén év végéig.

Az indítvány szerint az elmaradt hozam mértékeként a magán-nyugdíjpénztárak adott időszakban realizált átlagos hozamát, de legalább az infláció szintjét kellene figyelembe venni.

Kiss Péter emlékeztetett arra, jelenleg nem lehet tudni, hogy az elvont tagdíjak mikor és milyen formában kerülnek vissza a magán-nyugdíjpénztári tagok számláira.

A javaslat hivatkozik a tulajdonhoz való jog biztosításárára, amely alkotmányos alapjog. Véleményük szerint „az átmeneti felfüggesztés” sérti ezt a rendelkezését.

A szocialista indítvány indoklásban szerepel az is: egyetértenek azokkal a véleményekkel, melyek szerint a magán-nyugdíjpénztári tagdíj nyugdíjjárulékká átalakításával az állam szerzett jogot, illetve várományokat korlátoz. Mint ahogyan az is világos, hogy a tagdíjfizetés elmaradása szükségszerűen csökkenti a felhalmozható tőkét és a felhalmozódó hozamok összegét, és így a jövőbeni nyugdíjak összegét is – olvasható a határozati javaslatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik