A közösségi házban összegyűlt mintegy háromezres közönség előtt Bush elmondta, az Air Force One (az elnök különrepülője) kényelmét hiányolja, valamint azokat az időket, amikor még nem kellett törődnie a közlekedési dugókkal. A 43. elnök a legnagyobb hiánynak a haderők főparancsnoki pozíciójának elvesztését tartja.
Harmincperces beszédében hangsúlyozta, hogy milyen felemelő volt a tisztelgő nőknek és férfiaknak szalutálni.
A floridai szeniorotthon meglehetősen republikánus, ezért a közönség soraiban sokan katonai múltjukat szimbolizáló sapkában jelentek meg, valamint számos amerikai lobogót lengettek. A volt elnök most megjelent memoárkötetének promóciós körútján ejtette útba a déli kisvárost.