Belföld

2 milliárd visszarepült az államhoz

Az Omninvest Kft. csütörtökön teljes összegben átutalta a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnak (NKTH) azt a kétmilliárd forintot, amellyel a hatóságok szerint jogtalanul felhasznált állami támogatást fizették vissza.

A Kossuth Rádiónak pénteken a cég szóvivője, Németh Zsolt beszélte rről, aki azt mondta: alapvetően azért ajánlották fel a pénz visszafizetését, mert az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatósága szerint is uniós rendeletbe ütközik a támogatás. Ugyanakkor leszögezte: “ez nem jelenti azt, hogy a cég bármilyen vádaskodást elismerne”.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a Rádiónak azt is elmondta, hogy az ügyben már készül a dokumentáció és a napokban megteszik a feljelentést az ügyészségnél.

Az Omninvest Kft szóvivője azt is elmondta, cégük a tavalyi világjárvány idején 400 ezer adag H1N1 vakcinát tudott eladni külföldre és ebből tudták visszafizetni a kétmilliárd forintot.

Korábbi közleményük szerint a visszafizetésre vonatkozó kötelezettség-vállalásról az új magyar tulajdonosok döntöttek egyrészt a cégnél lévő több száz munkahely megőrzése érdekében, valamint azért, mert nem akarták a pályázati kifizetések elszámolása során a magyar állam konfrontálódni kényszerüljön az Európai Unióval – írta a cég.

Az Omninvest Kft. a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatallal (NKTH) történt egyeztetések alapján hetekkel ezelőtt vállalt írásos kötelezettséget a 2006-ban felvett támogatási összeg visszafizetésére.

A nemzetgazdasági miniszter pedig június végén indított vizsgálatot az Omninvest állami támogatásával kapcsolatban, “lehetséges ugyanis, hogy “a cég önmagát bízta meg a H1N1 influenza-járvány elleni oltóanyag kifejlesztésével” – közölte akkor a tárca, hozzátéve, hogy az Európai Bizottság Versenyjogi Főigazgatósága is vizsgálatot folytat az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik