Belföld

Az Alstom beperelte a BKV-t

Az Alstom beperelte a BKV-t egy franciaországi bíróságon, emiatt a budapesti közlekedési társaság nem jut hozzá a francia cég által szerződésben vállalt 37 milliárdos bankgaranciához.

Az Alstom azért indított pert a BKV ellen, mert így akar pénzhez jutni, amelyet a működésére fordítana.

Az Index szerint emiatt rendült meg a bizalom Kocsis Istvánnal, a BKV vezérigazgatójával szemben, és nem azért, mert a Nemzeti Közlekedési Hatósággal (NKH) kapcsolatos eljárás során hibákat követtek el a BKV-nál. Mint írták, Kocsis december elején utazhat Nantes-ba, ahol 12-én tartják az első tárgyalási fordulót.

Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, hozzáfért-e már a BKV a bankgaranciához, azt mondta, hogy nem, és súlyos kérdés, miért nem. „Valami bűzlik ebben az ügyben, még nem tudjuk, hogy mi” – jegyezte meg.

Az Alstommal Kocsis István október 20-án bontotta fel a metrókocsik legyártására és leszállítására vonatkozó szerződést, miután a francia gyártó nem tudott végleges típusengedélyt szerezni a 2-es vonalra szánt Metropolis szerelvényekre. Korábban az Alstom azt közölte, hogy el akarják kerülni a bírósági tárgyalást és meg szeretnének egyezni a BKV-val. Tarlós István főpolgármester is hasonlóképpen nyilatkozott, az Indexnek azt mondta: nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a szerződésbontás ellenére mégis megegyeznek.

Az Alstommal 2006. május 30-án kötöttek szerződést a 2-es és a 4-es metró szerelvényeinek gyártására és leszállítására. E szerint az Alstom 22 szerelvényt gyárt a 2-es metróvonalra 150 millió euróért, továbbá 15+7 automata szerelvényt a négyes vonalra, 114 millió euróért.

A Fővárosi Önkormányzat június 3-án úgy döntött: a BKV vezérigazgatójának meg kell szüntetnie az Alstom konzorciummal kötött szerződést, ha a gyártó július végéig nem tudja megszerezni a végleges típusengedélyt a 2-es vonalra szánt szerelvényekre.

A BKV a gyártónak már átutalt ötven százalék előleget, mintegy 30 milliárd forintot, miközben az Alstom csak tízszázalékos kötbérköveteléssel élhetett.

Riccardo Pierobon, a francia gépipari vállalat szóvivője elmondta, az Alstom ugyanakkor folytatni kívánja az egyeztetéseket a BKV mellett a Nemzeti Közlekedési Hatósággal (NKH) és a Fővárosi Önkormányzattal is annak érdekében, hogy a budapestiek végül új metrószerelvényekben utazhassanak. A szóvivő elmondta, hogy csütörtökön és pénteken is tárgyaltak a budapesti illetékesekkel.

Hozzátette: “Nem látunk semmilyen ellentmondást a jogi eljárás megindítása és a tárgyalások folytatása között. Természetes, hogy mindegyik vállalat, hozzánk hasonlóan a BKV is, a saját érdekeit képviseli. De úgy ítéltük meg, hogy történtek olyan lépések, amelyek, azonkívül, hogy nem szolgálták az Alstom érdekeit, törvényellenesek is voltak”.

„Az Alstom eléggé természetesnek tekinti, hogy egy, a tőzsdén is jelenlévő nagyvállalat jogi eljárást kezdeményez egy olyan esetben, amikor szükségét érzi jogai megvédésének” – hangsúlyozta a szóvivő.

A vállalat a bankgaranciák jogtalan lehívásával szembeni szerződéses jogainak érvényesítése érdekében nyújtott be kérelmet a nantes-i bírósághoz, amelyben bírósági intézkedést kért.

„Mi már legyártottuk ezeket a metrószerelvényeket, a szerződés értelmében a gyártás alatt már kaptunk előleget, amit a BKV vissza akar kapni. Ezzel nem értünk egyet… Úgy ítéljük meg, hogy ezen összegek és a bankgaranciák lehívása a BKV részéről törvénybe ütköző” – fogalmazott a szóvivő.

Azt is megerősítette, hogy a kereset beadása leblokkolta a már kifizetett összegek visszatérítését és a bankgaranciák kifizetését addig, ameddig a gyorsított eljárásban lefolytatott meghallgatások meg nem történnek. Az első meghallgatást december 12-ére rendelte el a bíróság.

A szóvivő elmondta: azért Franciaországban perelnek, mert a szerződésnek megfelelően a nantes-i bíróság az illetékes a kérdésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik