Belföld

Simornál betelt a pohár

Minden eddiginél keményebb hangnemben kritizálta a kormány jegybankhoz fűződő viszonyát Simor András, az MNB elnöke, aki sérelmeit részletesen kifejti a Matolcsy Györgynek írt levelében. Az újabb kritika legfőbb oka, hogy a kormány ezúttal is levegőnek nézte a nemzeti bank vezetőit.

Nem sokkal a 2011-es költségvetést elemző sajtótájékoztató előtt tette fel a honlapjára az MNB azt a november 4-én keltezett levelet, amelynek címzettje Matolcsy György.

A nemzetgazdasági miniszternek Simor András többek között azt írja: „ Sajnálattal tapasztaltam, hogy az elmúlt időszakban a Kormány a hatályos törvényben foglalt egyértelmű kötelezettségeit megszegve nem tett lehetővé, hogy a Magyar Nemzeti Bank a feladataival, illetve a pénzügyi rendszer működésével kapcsolatos kormányzati döntés-előkészítő és jogalkotási folyamatokról megfelelő időben értesülhessen, illetve véleményezési jogát a törvény előírásainak megfelelően gyakorolhassa.”

A jegybankelnök arra is emlékeztette a kormányt, hogy az MNB törvény szerint a mindenkori kormány feladata és kötelessége, hogy a jegybankot is érintő feladatokról kikérje az érintett szervezet véleményét.

Miután ez nem történt meg Simor András levelében arról tájékoztatta Matolcsyt, hogy az MNB nemkívánatosnak tartja a Pénzügyi Stabilitási Tanács jogkörének tervezett csökkentését. A lépés az elnök szerint ellentétes az európai folyamatokkal, hátrányos a pénzügyi válságok megelőzése és hatékony kezelése szempontjából.

Az MNB levelében ugyanakkor nyomatékosan kérte Matolcsyt, hogy a jövőben biztosítsák a nemzeti bank számára, hogy a törvényben előírt jogait gyakorolhassa.

Szijjártó: komoly sértődöttség van a háttérben

Simor András jegybankelnököt a kormánnyal szembeni komoly sértődöttség vezérli – így reagált Szijjártó Péter.

A miniszterelnök szóvivője azt mondta: a kormánytól senki ne várjon megszorításokat, a kabinet intézkedéseivel az arányos közteherviselésre, a munkahelyteremtésre és a növekedésre összpontosít.

Szijjártó Péter szerint Simor András a költségvetési szférában meghatározott 2 millió forintos fizetési plafon bevezetése, azaz fizetésének csökkenése miatt személyesen sértődött meg a kormányra.

A miniszterelnök szóvivője a jegybankelnök szavaira reagálva úgy vélekedett: nem csoda, hogy Simor Andrásnak nem tetszik az új magyar adórendszer, mert az a magyar emberek és az ország talpra állásának érdekét szolgálja az off-shore cégek érdekei helyett.

Sajnáljuk, hogy a jegybank nem ért egyet az arányos közteherviselés megvalósításával, márpedig megszorításokat senki ne várjon a nemzeti ügyek kormányától, az emberekről újabb bőrt lehúzni lehetetlen – fogalmazott a szóvivő.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik