Belföld

Celladam-per: a vezető ártatlannak vallja magát

A Celladam cégcsoport vezetője egyetlen vádpontban sem tartja magát bűnösnek, úgy érzi, kiszorítósdi, illetve leszámolás folyik ellene.

Kovács Ádám, a cégcsoport több vállalkozásának felszámolása kapcsán csődbűntettel és egyéb bűncselekményekkel vádolt tulajdonosa erről a Budakörnyéki Bíróságon hétfőn tartott első tárgyaláson beszélt.

Az ügyészség folytatólagosan elkövetett számviteli fegyelem megsértésével, csődbűntettel, illetve annak kísérletével vádolja a Celladam néven ismertté vált, főként rákbetegeknek ajánlott szer kifejlesztőjét, a 72 éves pilisborosjenői vállalkozót.

A több szálon folytatott nyomozás adatai szerint Kovács a tulajdonában, illetve felügyelete alatt működő három cég – a Celladam Rt, a C. N. M. Kft., illetve a Celladam Szövetkezet – évekkel ezelőtt megindított felszámolása során nem, vagy csak késve tett eleget beszámolási és egyéb kötelezettségeinek, nem működött együtt a felszámolókkal, illetve több nagy értékű ingatlant “elvont” a hitelezők elől. E magatartásával nemcsak a számviteli rendet sértette meg, hanem csődbűntettet is elkövetett.

A két ügy egyesítésével folyó per első tárgyalási napján a vádlott ártatlanságát, illetve azt hangoztatta, hogy tulajdonképpen nem is érti a vádakat. Szerinte két évtizede egyfolytában zaklatják, igyekeznek ellehetetleníteni őt, de a Celladam gyártása folytatódik, a szer sikere töretlen.

Az ügyész által részletesen ismertetett vád szerint a több milliárdos tartozást felhalmozó cégek felszámolása során tapasztaltak mulasztásokat, amelyek miatt egy alkalommal a Pest Megyei Bíróság 500 ezer forint pénzbírságra ítélte Kovács Ádámot, aki befizette ugyan a büntetést, de törvényi kötelezettségeinek ezután sem tett eleget. Számos esetben megígérte például a felszámolónak, hogy átadja a mérleget, illetve a többször kért, a felszámoláshoz szükséges dokumentumokat, de ez nem, vagy jelentős késedelemmel történt meg, miközben csak a Celladam Rt. ellen 16 hitelező nyújtott be pénzügyi igényt 7 milliárd 160 millió forint értékben.

A vád szerint Kovács Ádám a mai napig nem adta át a pilisborosjenői központban tárolt úgynevezett ACPS elektronikai részegységet sem.

A Steiner Gábor bíró kérdéseire idős kora ellenére végig állva válaszoló, mondandóját egy-egy humoros megjegyzéssel fűszerező, sűrűn az órájára pillantgató Kovács Ádám a vádiratra, illetve a kérdésekre reagálva leszögezte: mivel nem jogász, lehet, hogy elkövetett hibákat, de a terhére rótt bűncselekményekben ártatlan. Hozzátette: az államtitkokat is tartalmazó dokumentumok minden egyes darabjáról, az utolsó cetliig, fénymásolatot készített, hogy most védekezni tudjon. Az időigényes másolás, a dolgozók más cégekhez történő áthelyezése, valamint a különböző szakhatóságok “nyakukra járása” miatt valóban csúszott az iratok átadásával, ennek ellenére egy mikrobusznyi dossziét bocsátott a felszámoló rendelkezésére. AZ ACPS berendezést azért nem adta oda, mert az a szemétdombon kötött volna ki – fűzte hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik