Belföld

Több mint 200 millió forint érkezett a segélyvonalra

1 millió felett jár a 1749-re telefonálók vagy SMS-t küldők száma a Magyar Vöröskereszt tájékoztatása szerint. Az iszapkárosultaknak segítenek.

Az elmúlt egy hónap alatt több mint 200 millió forint értékű adomány érkezett egymilliónál is több SMS és telefonhívás formájában a 1749-es segélyvonalra – írja a vöröskereszt pénteki közleménye.

Az összeget a Veszprém megyei vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére közösen gyűjtik a hazai telekommunikációs szolgáltatók. A cégek által támogatott 1749-es segélyvonalra érkező hívások és SMS-ek teljes, 200 forintos összegét a Magyar Vöröskereszten keresztül a bajba jutottak megsegítésére fordítják. A szolgáltatók elkötelezettségét az is jól példázza, hogy a beérkező összegből semmilyen költséget nem vonnak le.

A segítségnyújtásra továbbra is nagy szükség van, ezért a részt vevő vállalatok és a vöröskereszt továbbra is várja a hívásokat, és az “ISZAP” szót tartalmazó SMS-eket.

A Magyar Vöröskereszt munkatárai és önkéntesei a katasztrófa első napjától a helyszínen dolgoznak. Részt vettek a túlélők utáni kutatásban, a lakosság és az ott dolgozók ellátásában. A 1749-re érkezett adományból eddig több mint 400 család kapott tartós élelmiszerekből, tisztító- és tisztálkodási szerekből álló segélycsomagot, mintegy 2 millió forint értékben. A beérkező összeg jelentős hányadából a vörösiszap-károsult családok házainak újjáépítését és az ingóságok pótlását segíti a Magyar Vöröskereszt – írja a közlemény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik