Belföld

Így kártalanítják az iszapömlés károsultjait

A tönkrement ingatlanok és ingóságok után is jár a térítés a most kiadott kormányhatározat szerint.

A polgári védelmi tábornok közlése szerint a kárenyhítés szempontjából új ház építésére, cserelakás vásárlására, megsérült ingatlanjaik helyreállítására kérhetnek támogatást, vagy egyedi igények esetén pénzbeli hozzájárulást a károsultak.

Pénzbeli támogatást az kaphat az, akit más család végleges lakhatási megoldásként befogadtak, például idős szülők..

A kormányhatározatot ismertetve Muhoray Árpád azt mondta: a nem ingatlanokat ért károk enyhítésére is lehetőség nyílik, így családonként egy gépkocsi értékarányos áráig, háztartási ingóságok esetében maximum 500 ezer forintig, ruhaneműk, raktározott élelmiszerek esetén maximum 200 ezer forintos értékhatáráig igényelhetnek kárenyhítést, de a jogosságot hitelt érdemlően bizonyítani kell.

Lasztovicza Jenő, a védelmi és kármentő bizottság elnöke azt mondta: a Magyar Kármentő Alapba eddig befolyt mintegy 1,2 milliárd forintból lehetőség nyílik további ingóságok kárpótlására, ugyanis a kormányhatározatban foglaltakat nem ennek az alapnak a számláján lévő adományokból fedezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik