Belföld

Lázár: Nincs más lehetőség

Lázár János mindhárom javaslatának az általános vitája kedden, a részletes vitája pedig szerdán lesz. A jogszabály újbóli benyújtását a Fidesz frakcióvezetője azzal magyarázta, hogy nincs más lehetőség a jó erkölcsbe ütköző végkielégítések visszaszerzésére.

A jövő heti, kétnapos parlamenti ülésen elkezdődik annak a három törvényjavaslatnak a tárgyalása, amelyet Lázár János nyújtott be a Háznak azt követően, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) alkotmányellenesnek nyilvánította és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót.

Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke elmondta: a Fidesz-frakció bejelentette, kéri, hogy a törvényhozás tűzze napirendre az alkotmány, illetve az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosításáról, valamint az egyes gazdasági, pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról szóló, Lázár János által kedden beterjesztett előterjesztéseket. Mindhárom javaslat általános vitája kedden, részletes vitája pedig szerdán lesz.

Lázár: a Fidesznek meg kell tartania az ígéretét

A frakcióvezető szerint az alkotmánymódosításon és az Alkotmánybíróságra vonatkozó törvény megváltoztatásán, valamint a különadóra vonatkozó jogszabály újbóli elfogadásán kívül jelenleg nincs más lehetőség a jó erkölcsbe ütköző végkielégítések visszaszerzésére.

Csaknem 3 millió ember annak tudatában adta szavazatát az országgyűlési választásokon a Fideszre, hogy a párt, kormányra kerülése esetén vissza fogja szerezni az MSZP kormányzása idején állami és önkormányzati cégeknél “pofátlan” módon kifizetett több 10 millió forintos végkielégítéseket – mondta a politikus hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatóján.

Az ennek az érdekében tett első lépés nem állta ki az Alkotmánybíróság kontrollját, de ez nem a testület hibája, a jelenlegi alkotmányos berendezkedés mellett nem születhetett más döntés. A Fidesznek azonban meg kell tartania az emberek felé tett ígéretét – indokolta a honatya, hogy egyéni képviselői indítványként miért nyújtotta be javaslatait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik