Belföld

A Fidesz tudta, hogy alkotmánysértő a különadó?

Lázár János szerint az Alkotmánybíróság nem dönthetett másként.

Lázár János szerint az alkotmánymódosításon és az Alkotmánybíróságra vonatkozó törvény megváltoztatásán, valamint a különadóra vonatkozó jogszabály újbóli elfogadásán kívül nincs más lehetőség a jó erkölcsbe ütköző végkielégítések visszaszerzésére.

A Fidesz frakcióvezetője kész tárgyalni arról, hogy a hosszú szolgálati idővel rendelkező közalkalmazottakat ne érintse a különadó, de csaknem hárommillió ember annak tudatában adta szavazatát a Fideszre, hogy a párt, kormányra kerülve, visszaszerzi az MSZP idején állami és önkormányzati cégeknél “pofátlan” módon kifizetett végkielégítéseket.

Az Alkotmánybíróság nem hibázott, “a jelenlegi alkotmányos berendezkedés mellett, nem születhetett más döntés” – mondta a képviselő, aki szerint azonban nekik meg kell tartaniuk az emberek felé tett ígéretüket.

Jelenleg csaknem egymilliárd forintnyi végkielégítésről van szó az MFB-nél, a MÁV-nál, a BKV-nél. Ha nem oldjuk meg ezt a problémát “a szocialisták emberei az arcunkba fognak nevetni” –- fogalmazott a frakcióvezető. Szerinte az MSZP politikusai “saját pénzüket védik”.

Lázár János javaslatait ideiglenes megoldásnak tekinti, szerinte tavaszig megnyugtató módon lehet rendezni a kérdést és azt szeretné, ha ezt mérlegelve az LMP újra részt venne az alkotmányozás folyamatában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik