Belföld

Új vezetőket neveztek ki a fővárosi cégek élére

A BKV kivételével valamennyi fővárosi cég vezetőjét leváltotta a Fővárosi Közgyűlés.

A teljes városüzemeltetési struktúrát átalakítottuk, megalakítottuk a Budapesti Vagyonkezelő Központ Zrt.-t és a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-t, létrehoztuk az igazgatótanácsokat és a felügyelőbizottságokat – jelentette be Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester a közgyűlés szünetében tartott sajtótájékoztatóján, hozzátéve, ígéretéhez híven ezeket a testületeket megnyitották az ellenzék előtt is.

Mint mondta, lecserélték a fővárosi közszolgáltató cégek vezetőit, a BKV-t vezető Kocsis István, valamint a három külföldi tulajdonú cég – a Főgáz, a csatornázási művek és a vízművek – felügyelőbizottságának kivételével. Egyúttal jelezte, a három cég privatizációs szerződését felül fogják vizsgálni. Kitért arra, hogy a BKV-nál azért nem volt vezetőváltás, mert “a gyanús ügyek hosszú sora” nem Kocsis István idejében történt.

Mint mondta, aki fájlalja a gyors vezetőváltásokat, pártolja, ami az elmúlt négy évben a főváros közszolgáltató cégeinél történt. Szavai szerint mivel “ügyek sorozatáról van szó”, hosszú éveken át “tendenciózusan” ugyanazok a bűncselekmények vagy “bűncselekményekkel határos káros folyamatok folytak”, gyanús, átláthatatlan szerződéseket és fiktív tanácsadói szerződéseket kötöttek, a cég vezetésének ezért felelősséget kell vállalnia.

Arra a kérdésre, milyen garanciái vannak annak, hogy a jövőben ne fordulhasson elő a közműcégeknél visszaélés, például az, hogy a város vezetőinek háza előtt kotorták el először a havat, kijelentette: meg fogja adni a lakcímét, hogy az újságírók ellenőrizhessék, nyújt-e neki “különleges szolgáltatást” a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF). Meleg teát is ad majd – tette hozzá -, mert sokáig tart majd, ha az újságírók a hidegben erre várnak.

Kiemelte: a garancia az, hogy szétválasztják a megrendelői, végrehajtói és ellenőrzői szerepköröket, és hogy a cégek ellenőrzésében az ellenzék dominál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik