Belföld

Az MSZP kilép az alkotmányozási folyamatból

Mesterházy Attila szerint az Alkotmánybíróság döntéshozatali jogkörének csorbítása totális diktatúrához vezet.

A Fidesz nyílt hadüzenetet intézett a demokráciának és jogállamnak, amelynek egyértelmű szándéka felszámolni a népakarat népszavazással való kinyilvánításának lehetőségét és kivéreztetni az alkotmányvédelem intézményeit, köztük az Alkotmánybíróságot – mondta Mesterházy Attila, miután rendkívüli ülést tartott az MSZP párt- és frakcióelnöksége. Az ellenzéki párt elnöke szerint ez totális diktatúrához és parlamenti demokrácia lerombolásához vezet.

Az MSZP úgy döntött, hogy kilép az alkotmányozás folyamatából, amely szerintük így komolytalanná és hiteltelenné vált. Mesterházy Attila úgy látja, az új alaptörvény megalkotása láthatón nem a demokrácia kiteljesítését és jogállam védelmét, hanem a Fidesz nyílt hatalmi törekvéseit, a demokratikus intézmények eszközeinek szűkítését szolgálja.

A pártelnök emlékeztetett rá, hogy az ellenzéknek eddig két erős jogosítványa volt a kormányzati intézkedésekkel szemben, a népszavazás intézménye és az Alkotmánybíróság. “A Fidesz mindkét eszközt kicsavarta a demokraták kezéből, ezért felkérnek minden magyar embert, aki számára jelent valamit a demokrácia, hogy fogjanak össze és minden parlamenten belüli és kívüli eszközzel lépjenek fel és védjék meg a jogállamot” – fogalmazott a politikus.

Korábban az LMP frakcióvezetője is bejelentette, hogy fontolóra veszik, kivonuljanak-e a folyamatban lévő alkotmányozási folyamatból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik